nőiség címkével jelölt bejegyzések

A hervadás mítosza- avagy a női mell teljes kivirágzása

Szoptatástámogató segítőként és nőként is az a megfigyelésem, hogy a 21.századi nyugati világban kétféle nő létezik: akiket kisebb-nagyobb mértékben, de látványosan aggasztanak testük természetes változásai, és akik nem beszélnek erről, vagy elfojtják az ezzel kapcsolatos negatív érzéseiket, félelmeiket.
12 éve mikor az első gyerekem szoptatására készültem, még minden anyacsoportban egyetlen voltam, aki nyíltan kitette a kérdést: Mit tehetek a melleim szépségének megőrzéséért? Ma már havonta többször futok bele segítőként, hogy egy egészséges, szép, fiatal édesanya azt fogalmazza meg: a plasztikai műtétet látja az egyetlen lehetőségnek, hogy még valaha szépnek érezhesse a melleit. Ez egyrészt örömteli módon azt mutatja, hogy az egyik legmasszívabb patriarchális tabu végre megdőlt: az anyák kevésbé hajlandók beleállni a régi szűz-szajha sztereotipiába, mely szerint, ha már “megvan” a gyerekünk apja, “tisztességes nőként a szexuális vonzerejük beteljesítette küldetését, nincs többé szükség rá. A mai anyáknak már pont olyan fontos prioritás a szépségük megőrzése, női minőségük megélése, mint az elég jó anyaság megvalósítása.
Másrészt azonban, hogy sebészetileg próbálnánk orvosolni pornográf kultúránk keltette belső bizonytalanságunkat, igazán elkeserítő képet mutat.
Meglátásom szerint ebben is hasonlóképpen megy félre a gondolkozás, mint a korai feminizmus esetében, amely csak annyit tett az anyák felszabadításáért, hogy lehetővé tette, hogy ne legyen kényszer a gyermekvállalás, dönthessenek a nők úgy is, hogy nem válnak anyává. Azonban a legtöbb nő igenis vágyik a gyermekáldásra- csak elszigetelődni a világtól, egészségtelen függő viszonyba kerülni a férjétől, kitiltódva lenni a felnőtt élet színtereiről nem szeretne pusztán azért, mert az anyai vágyainak engedett.
Ma már van “szabadságunk” az orvostechnológia -cseppet sem kockázat és mellékhatásmentes- vívmányai által “új”, és “tökéletes” melleket szabatni, akár olyan nagyot és feszeset, amilyet 18 éves lányoknak sem ad a természet.
De mi van, ha valaki nem erre vágyik, hanem az ő _saját_ egyedi és megismételhetetlen melleit szeretné megőrizni méltóságban, szépségben, örömben, szeretetben?

A megoldást nem várhatjuk a patriarchális társadalomtól, melynek elemi érdeke, hogy szégyennel és utálattal nézzünk a testünkre, hogy még véletlenül se jusson eszünkbe ragyogni, sugározni- hisz akkor kikerülhetünk a rendszer kontrollja alól! De nem kaphatunk receptet attól a sisterhoodtól sem a boldogságra, ahol a testszégyen alóli felszabadítás csúcsát még mindig az jelenti, hogy “nyugi, úgyse nézi senki, hogy nézel ki”.
Aki igenis szeretné megélni saját virágzó, csábító szépségét a szoptatás dicsőséges diadalát megélt melleivel, annak saját magának kell kitaposnia az odavezető utat. Na jó, az én teljes támogatásomra azért számíthat.

Ilyen “vicces” képek mémek formálják az önképünket nőként. A társadalmi elvárás jót kacagni az ilyen poénokon internalizálva a saját testünk becsmérlését- ellenkező esetben megkapjuk azt a vádat, hogy nincs humorérzékünk.

Az agymosás közömbösítése

A legfontosabb teendő, ha büszke szeretnél a melleidre, a folyamatosan érkező káros üzenetek kizárása a lelkedből. Amilyen nehéznek tűnik, olyan egyszerű ez, ha a mérgező dogmákat a gyökerüknél fogva irtod ki: A melled hozzád tartozik.
Nem egy tőled elkülönült függelék, hasznos babatápláló edényke, nem férfikényeztető segédeszköz, nem divatos, vagy kevéssé divatos kiegészítő öltözék, hanem mindenek előtt te magad egy (meglehetősen központi) része. A szívcsakráddal egyvonalban helyezkedik el, vékony, érzékeny bőr borítja. A mellbimbód idegvégződésekben rendkívül gazdag terület, ami nemcsak az érzéki örömöket teszi lehetővé, de a sikeres szoptatáshoz, és a mély, intim kötődéshez szükséges oxitocin hormonok felszabadulását is. Ebből következik, hogy minden, ami a melledet érinti nagyon könnyen a szívedig hatol. A férfiak sok esetben ezt ösztönösen tudják is a szívük mélyén és ezzel az alázattal és egy szívtől-szívig történő kapcsolat szándékával közelítenek a szeretett nő melléhez. Kivéve persze azokat, akinek a lelkében a pornográfia agymosása már akkora pusztítást végzett, hogy szakember segítségére van szükségük, hogy ismét képes legyenek az élő, valódi emberek felé nyitni. Sajnos elég sokan vannak és rendkívül hangosak, de el kell mondanom: egyáltalán nem minden férfi ilyen.  Lehet, hogy a legjobb barátnőidé igen, de te akkor se törődj bele a lelketlen, skálázó, mustrálgatásba, tárgyiasító “használatba”, a külsőségek szubjektív befogadásán alapuló, bántó, megalázó kritikákba. Nem, nem igaz, hogy a férfi már csak ilyen természeténél fogva. A kultúránk ilyen, amiben élünk, de mindannyiónk előtt nyitva áll a lehetőség, hogy a szívünket és a saját valódi vágyainkat válasszuk a kész lelketlen, valóságtól teljesen elszakadt egyenízlés helyett.



Ahogy nincs két teljesen egyforma rózsa, a női test szépsége is milliárdféle lehet. Legfőbb vonzerőnk éppen az egyediségünk, személyességünk. Nincs objektív tökélesség, de aki nyitott szívvel fordul a teljes személyed felé, látni, csodálni és kívánni fogja a tested szépségét is.

A biológia nem ellenség, hanem barát

Zárszóként következzék a patriarchátus számára kellemetlen igazság:
Maga a (szoptató) anyává válás nem hogy elhervasztaná a női mell egyéb funkcióit, de ki is bonthatja a lánykori bimbózásunk teljes virágzását:
A sikeres szoptatásélmény javíthatja a testünkhöz, nőiességünkhöz fűződő viszonyunkat, a melleinkkel való elégedettséget, testi önbizalmat, az anya-gyerek testi intimitás ártatlansága, tisztasága helyreállíthatja a testközelséggel kapcsolatos ősbizalmunkat, melleink átmenetileg érzékenyebbeké, hosszútávon még nagyobb örömszerzésre képessé válhatnak.
Könnyebben szabadok tudunk maradni egy-két korlátolt agymosott ember ítéletétől, tudjuk szeretni a testünket, és ebbe a megingathatatlan, örömteli szeretetbe engedjük be az általunk érdemesnek ítélt férfit…
Hát igen, ez sokaknak egy kicsit kockázatosabbnak hangzik, mint porrábombázni az asszony önbecsülését, kiszárítani a saját vágyaitól idegen elvárásokkal a libidóját, hogy hálás legyen azért, hogy valaki még hajlandó egy fedél alatt élni vele.
A jó hírem, hogy a ragyogó, kivirágzott nő- bár valóban kevésbé ellenőrizhető, zsarolható és röghöz köthető, őszinte, tiszta, tettekben is megnyilvánuló szeretet, és az állandó fejlődésre való hajlandóság, sokkal mélyebb, erősebb és valódibb ragaszkodást vált ki a lelkükből, mint amilyennel a csupán szégyenből, és alacsony önbecsülésből párjuk mellett maradó nők viseltetnek “börtönőreik” iránt.

“A virágnak megtiltani nem lehet, hogy ne nyíljék”





Köldök-tájkép

Fénylő sugarak úszkálnak a néma kút körül.
Rezegnek a játékos szélben,
ahol páncélzatom kissé megrepedt,
belülről cirógató apró kezek
résnyire tárták a bádogkaput,
hogy beragyogjon a napvilág fénye
önmagam belsejébe,
a néma kút legmélyére,
kicsit hadd melengesse,
odalenn a sötétben,
a vacogó halacskát
ki  nem nyugszik,
míg nem kíván tőle valamit
a vén halász,
vagy a felesége,
vagy valaki.

Fénylő sugarak úszkálnak a néma kút körül.
Rezegnek a játékos szélben,
akár a hullámok a mélyben,
ha a kis halacska ficánkol örömében,
folyton a sötétben,
a nyirkos mélységben.
folyton egyedül,
folyton örül.

2012.12.22.

Éva átka avagy: az élet(adás) sója

Teremteni igen jó
Teremteni igen jó 

Sejtszinten valamennyien magunkban hordozzuk a létezés orgazmikus gyönyörének ismeretét, akik valaha megtestesültünk egy asszony méhében. Kivétel nélkül mind megízleltük ennek a tudásnak gyümölcsét, mielőtt kiszakadtünk volna a tisztán szellemi sík édenéből, a Teremtővel való teljes egység állapotából.  Hallállal és megpróbáltatásokkal teletűzdelt küzdelmes élettel kell fizetnünk a beavatódásunkért- de addig is amíg itt vagyunk, miért ne élvezhetnénk, hogy pár évtizeden át olyanok lehetünk mint az Isten: a mennyei, halhatatlan gyönyört a múlandó anyagba küldve képesek vagyunk embert teremteni a saját hasonlatosságunkra- és a saját bőrünkön tapasztalhatjuk, hogy ez igen jó!

A zsidó-keresztény kultúra egyéni életünkre gyakorolt hatását akkor is botorság figyelmen kívül hagyni, ha sokadik generációs ateista családban nőttünk föl. A születéshez és a halálhoz hasonlóan ez ellen sem érdemes sem harcolni, semmenekülni előle, inkább csak alázattal elfogadni a hatalmát, és tudatos munkával felismerni, miként fordítható külső béklyó helyett belső erőforrássá.
A zsidó-keresztény kultúra egyéni életünkre gyakorolt hatását akkor is botorság figyelmen kívül hagyni, ha sokadik generációs ateista családban nőttünk föl. A születéshez és a halálhoz hasonlóan ez ellen sem érdemes sem harcolni, sem pedig menekülni előle, annál inkább célszerű alázattal elfogadni a hatalmát, és tudatos munkával felismerni, miként fordítható külső béklyó helyett belső erőforrásunkká.

A döntés korlátai

Szabad akaratunk az anyagi síkon- s főleg a halál pillanatához közeledve korántsem mozog olyan végtelen lehetőségek között. Egy dolog fölött azonban mindig van önrendelkezésünk. Hogy ami történik velünk itt és most-ahhoz milyen érzelmi megéléssel viszonyulunk.

Lehetséges foganni, szülni-sőt akár meghalni is hálával és beteljesedéssel a szívünkben- ugyanakkor ez soha nem erkölcsi kötelesség, csupán egy lehetőség- ami bizonyos tényezők szerencsés együttállása esetén megtörténhet.

Ugyanakkor a női test legfantasztikusabb tulajdonsága, hogy gyakorlatilag szinte feltétel nélkül szabad utat tud adni a fizikai történéseknek. Vagyis képes menstruálni, foganni, szülni, és a férfiakhoz hasonlóan meghalni is függetlenül attól, hogy ez érzelmileg hogy érinti a nőt vagy a többi fontos szereplőt a történetben. Dönthetünk úgy, hogy ezt a törvényszerűséget a korlátok tükrén által, homályosan  látjuk: Mi vagyunk a Teremtő erő áldozatai, akikkel a saját teste bármit megtehet, függetlenül  attól, hogy akarjuk, élvezzük-e  vagy sem, ami történik velünk. Vagy nézhetjük mindezt a korlátlan szabadság felől is: A testünk csatorna, melyen keresztül képes megmutatkozni a Teremtés ereje és korlátlan hatalma- minden gazdasági, racionális vagy érzelmi körülménytől függetlenül.

A testünk mennyei csatorna. Akár örülünk ennek, akár tiltakozunk ellene.
A testünk mennyei csatorna. Akár örülünk ennek, akár tiltakozunk ellene.

Az öröm alapkövei: Bizalom és sebezhetőség

Az gyönyör tudása mellett a bűn élethosszigtartó közelségét is osztályrészül kaptuk fogantatásunk pillanatában: A genitális energiákkal ugyanis nemcsak teremteni, és gyönyört adni, de pusztítani is lehet ebben az anyagi világban. Aki találkozott már ezzel az aspektusával, nagy valószínűséggel fél teljesen átengedni magát még egyszer a Teremtés olykor letaglózó erejének. És ehhez minden joga megvan.
A női élet értéke messze túlmutat azon, hogy milyennek éljük meg a speciálisan női élményeket! Nem csökkentebb értékű, vagy kevésbé nőies az a nő, aki soha életében semmilyen formában nem él meg orgazmust, mint az, akinek tennie sem kell a gyönyörért, jön az magától is. Ugyanolyan jó anya, teljes értékű feleség, hasznos ember, és igazi nő az, akinek kiemelt szempont az érzéki öröm jelenléte a mindennapi életben, aki szülni is orgazmikusan szeretne, aki folyamatosan keresi az új meg új pontokat és formákat a szexuális gyönyör beteljesítésére, mint az, akinek ez soha nem ilyen fontos téma.

Női élményeid, akárcsak az életed legfontosabb értéke, hogy a tied. Nem kell senki más felé "teljesítened", a cél egyedül a saját szubjektív elégedettséged.
Női élményeid, akárcsak az egész életed legfontosabb értéke, hogy a tied. Nem kell senki más felé “teljesítened”, a cél egyedül a saját szubjektív elégedettséged.

Amikor orgazmikus szülésről, szexről, anyaságról, női létezésről írok, ez a gondolatmenet mindig odaképzelendő a széljegyzetbe.
Ugyanakkor, ha valaki szeretné növelni az örömérzetét bármilyen(!) szituációban, a bizalom és a sebezhetőség felvállalása a kiindulási pontok. Ezzel természetesen nem arra célzok, hogy mindenkiben meg kell bízni, és minden körülmények között merni kell kitárulkozni. Hanem, hogy ha örömben akarsz élni és szülni, keresd az olyan embereket, helyzeteket, körülményeket, ahol nem kényszerülsz folyamatos védekező-állásba!

Kontrollvesztés vs. elfogadó válasz a kész helyzetre

Vannak helyzetek, amikor szabadon dönthetünk, megengedjük-e, hogy valami megtörténjen velünk vagy sem, de a fizikai létezés korábban kifejtett sajátosságából fakadóan mindigis voltak és lesznek olyan élmények, amik nem kérik a beleegyezésünket a megtörténésükhöz. Ilyen például a születés, a halál, és szülés is: Ha már egyszer benn van a baba az ember méhében, valahogy ki is kell jönnie. Nincs “skip” opció. És az sem lehet része a szülési tervnek, hogy mikor és hogyan induljon a folyamat,  meddig tartson, melyik testrészedben érezd a legintenzívebben összehúzódásokat, vagy hogy milyen legyen a kisbaba, aki világra jön. Amit befolyásolni tudunk: A körülmények optimalizálása, személyre szabása, és a pillanatnyi történés ítéletmentes befogadása, vagy akár pozitív érzelmi töltésű elfogadása- ami még kedvezőtlen külső körülmények között is a hatalmunkban áll.

“Hagyd magad, úgy könnyebb lesz.”- mint ősi női bölcsesség?

Hogy mindez miként működik a gyakorlatban, azt a szexuális aktus példáján keresztül fogom kifejteni. Ennek oka, hogy bár időnként meghökkentő félreértések kerülnek napvilágra, melyek rámutatnak, hogy sok ember számára még mindig nem ismeretes a különbség a konszenzuson alapuló örömszerző szex és a beleegyezés nélkül tárgyiasító szexuális visszaélés között, az a tény ma már talán többé-kevésbé  átment a köztudatba, hogy a szex akár nőként is lehet kellemes jóleső élmény.
50-100 éve- kisebb szubkultúrákat leszámítva- még erről szó sem volt a közbeszédben. A legszexpozitívabb tanács, amit egy fiatal lány útravalóul kaphatott nőrokonaitól így szólt: “A legjobb, ha hagyod magad, úgy könnyebb.” Mert ennél nagyobb befolyása egy átlagos nőnek nem volt a nemi életére. Sem abban, hogy kíván-e valaki egészséges, ivarérett felnőtt nőként szexuális életet élni a házastársával, sem abban hogy mikor és miként teszi. A szex minősége teljes mértékben az adott férfipartner “rendességén”,  és tájékozottságán múlt. Mivel a nyílt kommunikáció a témáról még házastársak között is társadalmi tabu alatt volt, nem volt ritka, hogy a legjobb, ami ki tudott sülni az egészből, hogy a józan természetű, jámbor férfi óvatosan, kíméletesen bánt az asszonnyal, aki hálából neheztelés nélkül elviselte mindezt az asszonyi lét elkerülhetetlen velejárójaként.

A "régen minden jobb volt"  torz és hamis nosztalgiája éppolyan káros, mint egy az egyben kukázni az úton előttünk járt nők tapasztalatait.
A “régen minden jobb volt” torz és hamis nosztalgiája éppolyan káros, mint egy az egyben kukázni az úton előttünk járt nők tapasztalatait.

Ma, hogy már tudjuk, hogy ennél mennyivel teljesebb élmény élhető meg, ha a megfelelő partnerrel vagyunk együtt, szabadon kifejezhetjük a vágyainkat, érzéseinket, szégyen  és bűntudat nélkül merünk kérni, sőt aktívan cselekedni az örömérzetünk fokozása érdekében,  felháborodunk ükanyáink (látszólag) passzív tűrésre buzdító tanácsán.
Holott, ha megtisztítjuk a patriarchátus bűneitől és a korabeli társadalmi-kulturális sajátosságok hozadékaitól, egy nagyon is hasznos  tiszta tanítást közvetít a mai nők számára is:  A nulladik lépés az öröm lehetősége felé, ugyanis, ha ellenállás és ítélet nélkül megengedjük, hogy megtörténjen, ami történni szeretne. Nyilván nem mindegy, hogy milyen a viszonyunk az illetővel, akinek átadjuk a testünket, és ő mit tesz vele, mennyire érezzük magunkat szabadnak határokat szabni felé vagy épp új kapukat nyitni magunkon a folyamat során, milyen a közérzetünk, hangulatunk…stb. De teljes kontroll mellett még a technikailag tökéletes kényeztetés is élvezhetetlen. Valamennyi önátadás, sodródás, megengedés mindenképpen szükséges az örömteli szexhez- és a katarktikus szülésélményhez is!

Potenciálisan Örömteremtő ERŐ

Ezt a bekezdést csak azok olvassák, akik el tudják fogadni azt az állítást, hogy egyes nők nemcsak eltűrni képesek, de bizonyos helyzetekben egyenesen vágyhatnak rá, hogy a nyers, és bárdolatlan genitális Erő, az anyagi létezés teljes súlyával áthatoljon a testünkön. Ez az élmény megélhető a különféle transz-állapotokban- akár érintés nélkül, a  behatolásos közösülések során, a markáns, erős testérzetek keltésével  járó (nem feltételenül szexuális töltetű) játékok hatására,  és megtörténhet hüvelyi szülés közben is. Az, hogy csak ennyi lehetőséget sorolok fel, nem jelenti, hogy más módon ne történhetne meg. A női test nyitott csatorna a teremtő, örömszerző kreatív éteri és anyagi energiák előtt. 🙂
Nem állítom azonban, hogy a szülés csak azoknak a nőknek lehet kellemes élmény, akik “keményen (is) szeretik” a szexet. A szülésben rejlő orgazmikus potencia sokkal izgalmasabb és összetettebb  és annál, mintsem ilyen egyszerű ökölszabály-következtetéseket lehessen levonni vele kapcsolatban.

Az örömszerzés velünk született, ösztönös képesség, a gátlások, félelmek, kétségek testünk kielégítő működésében tanult reakciók.
Az örömszerzés velünk született, ösztönös tudás. A gátlások, félelmek, kétségek testünk kielégítő működésében tanult reakciók.

Találkoztam már olyan történettel, hogy olyan nőnek adatott meg az orgazmikus szülés élménye, aki a testi  szerelemben nem sok örömöt talált, és az sem példa nélküli, hogy egy szép, háborítatlan (és nem is feltétlenül orgazmikus) szülésélmény old fel gátakat és nyit meg új dimenziókat a későbbi szexuális életben. De az is előfordulhat, hogy egy szexuálisan nyitott, ragyogó kisugárzású nő szép, megerősítő, eufórikus, de cseppet sem erotikus tapasztalásként éli meg a szülését, amit egy teljesen külön “szobában” őriz az emlékezetében, függetlenül minden más testi megéléstől.

Az adás kielégülést nyújt- akkor is ha néha lemondással is jár

Kultúránkban az adás gesztusa- főleg ha nő részéről történik- mindig örömtelen, sőt szenvedést és lemondást kívánó hősi áldozatvállalásnak van beállítva. A nő dolga a klasszikus párkapcsolati és szexuális szereposztásban kizárólag a reagálás, befogadás, elfogadás. A patriarhátus ezzel garantálja a férfi hatalmi pozicióját, aki a bőkezű adással kvázi megvásárolhatja a jogot a “megajándékozott” nő birtoklására, és  hogy lelkes adakozás érzelmi ragaszkodással és szexuális rendelkezésre állással legyen viszonozva a részéről. A gyermek viszont a nő ajándéka a férfi , sőt az egész társadalom részére- legalábbis a konzervatív  patriarchális logikában.( A hímsovinizmus legújabb hulláma már a férfi  kegyének tekinti, hogy “enged” a női hisztinek, és lemondva a gyerektelen élet kakiszag- mentességéről, méltóztatik megengedni az asszonynak, hogy szüljön egy vagy két gyereket-de ugyanúgy elvárja a teljeskörű kiszolgálást.)

Az egymásról való gondoskodás vágya és képessége emlős  mivoltunkból fakad- de egyedül az ember épített ki olyan társadalmi berendezkedést, amelyben ez a tevékenység örömtelen teherként, "szívatásként" élhető meg. Természetes körülmények között több feszültséget jelent nemtörődni az utódainkkal, szeretteinkkel, mint engedni  ezirányú ösztönös, jutalomhormonokat felszabadító késztetéseinknek.
Az egymásról való gondoskodás igénye és képessége emlős mivoltunkból fakad- de egyedül az ember épített ki olyan társadalmi berendezkedést, amelyben ez a tevékenység örömtelen teherként, “szívatásként” élhető meg. Természetes körülmények között több feszültséget jelent nemtörődni az utódainkkal, szeretteinkkel, mint engedni ezirányú ösztönös, jutalomhormonokat felszabadító késztetéseinknek.

A szűz-szajha mítosz egyik alaptézise, hogy az anyák azon mártíri hősiességükért érdemlik a tiszteletteljes bánásmódot- és “kanos” pajzán huncutságoktól való kíméletet, hogy gyermekeket szülnek (a férjüknek),  és önzetlenül gondoskodnak a szeretteikről. Ezzel szemben normális körülmények között a gyermekvállalás és a gondoskodás elsősorban örömforrás (nemtől függetlenü)l. Ha olyan környezet és elváráshalmaz veszi körül az embert, hogy kizárólag lemondásnak és sanyarú áldozathozatalnak tudja megélni a szülői feladatait, az ritkán ébreszt őszinte hálát és tiszteletet a többiekben- bűntudatot és szánalmat annál inkább.

Záró gondolatok

Nem vonom kétségbe a szülői lét nehézségeit, mint ahogy a szülés vagy az élet fájdalmát sem.  Mindössze arra próbálok rámutatni, hogy a küzdés -ami  Madách szerint az élet  célja, nem feltétlenül hat az öröm, a hála és a megelégedés érzése ellen.

Írásommal nem volt szándékom azt sem sugallni, hogy menjünk bele számunkra egyértelműen káros vagy mérgező helyzetekbe, vagy, hogy szenvedjünk bízva bízván akkor is, ha van lehetőségünk pozitív irányban változtatni a helyzetünkön. Nem tagadom a szülészeti és a párkapcsolati erőszak létezését, és gyakoriságát sem, és eszem ágában sincs azt állítani, hogy  a női orgazmus- akár szülés, akár szeretkezés közben, vagy bármikor máskor kizárólag a pozitív hozzáálláson múlna. Ugyanakkor állítom, hogy lényegesen több lehetőség lenne az orgazmikus  örömre a nők- és a férfiak -életében is, ha kevesebb merev elvárással és megengedőbb nyitottsággal fordulnának az élet spontán, kiszámíthatatlan , és végső soron irányíthatatlan természete felé, és büszkeségen és hálán alapuló élő kapcsolatuk lenne örömszerző, életadó genitális energiáikkal, bizalommal mernék vállalni- legalább az általuk szabadon választott személyek jelenlétében a sebezhetőség kockázatát- és talán az sem olyan mellékes tényező, hogy el tudják -e fogadni, hogy létezik egy náluk nagyobb Hatalom, amely nem büntetésből eresztett a fizikai létezésbe, hanem szeretetből  engedte meg, hogy ezt a küzdelmes, időnként fájdalmas, elkerülhetetlenül halállal végződő- mégis orgazmikus utat megtehessük.

párpregnancy-2712892_1920születik

Indexen a hüvelyi szülés

Az úgy volt, hogy szabadon felhasználható fényképanyagot kerestem egy szüléses témájú posztomhoz. Ellátogattam hát a kedvenc lelőhelyeim egyikére, és beírtam kulcsszónak , hogy “birth”- vagyis szülés. A teljesség igénye nélkül, csak a leglightosabb darabokat mutatom meg nektek elrettentésképpen: na nem a szüléstől akarlak elrettenteni, hanem attól, hogy a média alapján  alakítsátok ki a szülésről alkotott képeteket. Tehát a “szülés” az ingyenes stockfotók alapján így néz ki:

szülés stockfotó 2

szülés stockfotó

Sőt

szülés stockfotó3

Bár több, mint 30 éve nem élek magzatburokban ;), mégis elgondolkoztatott a dolog. Azt odáig értem, hogy egy furcsán felemás prüdéria jellemzi a társadalmunkat, amibe a véresfejű akcióhős belefér akár főműsor időben is, de a menstruációs vér témája- akár vizuális illusztráció nélkül is -közfelháborodást kelt.

No, de esetünkben itt azért látunk némi vért a találati képeken- többek között-a legutóbbi képen is. A hüvelyi szülést meg egyet sem. Nemhogy négykézláb, vagy szülőmedencében, női segítők körében, de kőmetsző pózban, kengyelbe tett lábakkal sem! Nemcsak gáttal koronázott bababuksit nem látunk, hanem egy párjába kapaszkodó szülő nő ösztönöktől átfűtött arcát sem. Csak szikéket, csöveket, műszereket. Ebből “főznek” a blogok, újságok. A gólyamesét már a mai szülők többsége cikinek érzi, ám a nyílt  választ a gyerekek természetes kérdéseire “túlzásnak” tartja: Nemegyszer volt már “szerencsém” hallani, amint anyatársak azzal vigasztalják császármetszéssel szült barátnőjüket, hogy “Sebaj, legalább nem lesz olyan kínos válaszolnod, amikor megkérdezi pár év múlva, hogy hol jött ki a pocakodból?”
Vajon miért akkora mumus a hüvelyi szülés, hogy még a sejtető ábrázolástól is egyre jobban tartózkodnak a filmek, sorozatok? Csak nem ugyanaz a probléma vele, mint a diszkréten szoptató anya látványával? Hogy az agyunk tud a láthatatlan részletekről is-sőt az épp szoptató mell, illetve szülő vagina egyéb lehetséges funkcióiról is? Mintha lassan már nem is az lenne tabusított tény, hogy a szülés lehet erőt adó, katarktikus élmény, hanem az, hogy a baba – alapbeállítás szerint legalábbis- a hüvelyen keresztül érkezik a napvilágra… Egy titokzatos, illetéktelen kukucskálók elől gondosan elrejtett járaton keresztül, amely egyben a legmélyebb intim kapcsolódás kapuja is két egymást választó-szerető felnőtt között, az emlékek és a jövedölések feneketlen kútja. És mégsem így beszélünk róla. Hanem leginkább sehogy.

 

Lin Tzu-hung pornográffá nyilvánított facebook fotója.
Lin Tzu-hung pornográffá nyilvánított facebook fotója.

Eltűnt idők nyomában

Valaha a nagyobbacska lányok, nők, minden női rokonuk szülésére hivatalosak voltak. Ma kivételesen szerencsés az a nő, aki a saját szülésein kívül barátnői, rokonai szülésébe is bepillanthat. A születés és a halál a 20.század közepéig soha nem volt olyan értelemben vett intim magánügy, mint a szex, vagy az ürítés. Zártkörű, családi, közösségi ünnep volt. sisterhood
Az 50-es évek derekán a születés és a halál medikalizációjának folyományaként veszítettük szem elől ezeket a természetes jelenségeket, az már jelentős humanizálódásnak számított, amikor nagy nehezen beengedte a rendszer a legközvetlenebb hozzátartozókat a szülő anya, illetve a haldokló ember mellé.
Nemcsak a megcsodálás lehetőségét,  mintát is elveszítettük, miként lehet szépen megélni ezeket az ünnepélyes, sorsfordító eseményeket, mi a része a normális folyamatnak, mi az, ami már tényleg veszélyes?
A szürke, férfias hétköznapoktól eltérő normális, női testműködés teljes egészében félelmetessé és kiszámíthatatlanná vált- saját magunk számára is.

Idegvégződések nélküli “üresjárat” vagy gyönyörökkel kikövezett ösvény világok között?
A szülőcsatorna, mint modern (szexuális) tabu

Több, mint fél évszázada vette kezdetét a szexuális forradalom, de valahogy a női hüvely hosszú-hosszú évtizedekig kimaradt a felszabadításból. Sőt- mintha ez a csodálatos erogén zónánk kifejezetten vesztett volna a Kinsey jelentéssel induló tudományos buzgalmak közepette. A legújabb időkig a kutatások a csiklót kizárólag annak kívülről is látható
részével, a csikló makkjával azonosították, és a 60-as években születtek elméletek úgy tarották, hogy a női orgazmushoz csakis és kizárólag ezen a szerven  keresztül  vezet az út. A szubjektív  női vallomások keveset nyomtak a latban- az életidegen   kütyükkel folytatott mérőműszeres vizsgálatok eredményeivel szemben. Időnként hosszasan elvitázgattak az orvosurak arról, hogy képesek vagyunk-e hüvelyi behatolás közben is orgazmust elérni: az Ernst Gräfenberg által “felfedezett” “felségterületet”, a női nemi öröm egyik legfontosabb központját hol nem létezővé nyilvánították, hol rehabilitálták, míg legújabban arra nem jutottak, hogy biztos, ami biztos, injekciózzuk meg hialuronsavval  és akkor majd garantált és hihető lesz a gyönyörünk.
Vissza-visszatérő érv, hogy a hüvely azért nem lehet orgazmikus szerv, mert akkor nem bírnánk ki a szülést.  De miért is zárná ki egymást az örömteli szex és az örömteli szülés? Bár tény, hogy a szexuális forradalommal egyidejűleg a medikális szülészet nem tudva és akarva ugyan, de mindent elkövetett annak érdekében, hogy ne csak az orgazmikus szülés lehetősége maradjon titokban, de mindenfajta érzéki gyönyörhöz való hozzáférés is nehezítetté váljon a szülés után, sőt sok esetben az utólagos “helyreállító” operációk után is.

A képen látható meztelen hölgy épp nem ad életet gyermeknek, így ez a fotó minden valószínűség szerint nem szeméremsértő. (fotó: pixabay)
A képen látható meztelen hölgy épp nem ad életet gyermeknek, így ez a fotó minden valószínűség szerint nem szeméremsértő.
(fotó: pixabay)

Láthatatlan misztérium

Talán a hüvely rejtett volta, “láthatatlansága” miatt tűnik mind a patriarchális tudomány, mind a szexuálterapeuták szemében ilyen megbízhatatlannak, kevéssé érdekesnek.
Napjaink pornó-dömpingje sem épp a női test kevésbé látványos részeinek  tiszteletére buzdít. A hüvelynyíláson beljebb eső birodalom még a mai”mindent mutató” világban is rejtett tud maradni az illetéktelen kukucskálók elől. Csak közvetlen érintkezés útján mutatja meg magát- a kiválasztottaknak.

A bennünk élő félelmetes istennő

A szülőcsatorna tehát láthatatlan minden helyzetben, még egy igazán naturális szülésfotón is. Mégis tisztán érzékelhető a hatalma még az ártatlan, csúcsosfejű, magzatmázas újszülött fotóján is. A hajuk illatáról nem is beszélve.

Egyesek szerint a szülés körüli órák túl intimek, hogy a szűk családi körön kívül bárki kívülálló bepillantás nyerhessen, ezért illetlenség nyilvánosság elé vinni ezeket apillanatokat. A Szent Család úgy tudta, hogy ez a szülő nő szabad döntése, így pár órával a szülés után büszkén megmutatták  Újszülöttüket az őt illő alázattal megcsodáló idegeneknek.
Gerard van Honthorst: A pásztorok imádása Egyesek szerint a szülés körüli órák túl intimek, hogy a szűk családi körön kívül bárki kívülálló bepillantás nyerhessen, ezért illetlenség nyilvánosság elé vinni ezeket a pillanatokat. A Szent Család úgy tudta, hogy ez a szülő nő szabad döntése, így pár órával a szülés után büszkén megmutatták Újszülöttüket az őt illő alázattal megcsodáló idegeneknek.

Aki (hüvelyi)szülés köré keveredik külső szemlélőként, nem tudja elfordítani a fejét ettől az éteri eredetű, roppant nagy hatalom elől. Az Életadó, Felszabadító isteni kegyelem nyilvánul meg ezekben a kitüntetett percekben, mely valamennyiőnkre kiáradt, akik a Földön élünk, éltünk, és azokra is akik utánunk jönnek.
Ez az Energia túlmutat az emberi teljesítményen, józan ráción, “érzelmi intelligencián”. Nagyobb nálunk. Önnön érdemünk szerint egyikünk sem lenne méltó tiszta szeretének fényében sütkérezni. A szülés óráiban azonban- álljunk bár arccal a fal felé az anya fejénél-ott vagyunk színe előtt, mindannyian, akik jelen vagyunk a szent pillanatokban- méltatlan porszemek. És ez a hatalmas nem-anyagi természetű Létező megengedi, hogy jelen legyünk az erőterében, és szabadon töltekezzünk belőle.
Félelmetes, rettenetes, mégis felemelő, és örömteli kiválasztottként a közelében lenni. Mintha az ószövetségi Égő Csipkebokor jelenne meg előttünk és szólna hozzánk.

Ez a feltétel nélkül szerető, éltető, megáldó Hatalom minden profán pillanatban is megnyilvánul pusztán női létezésünk által. Azonban a patriarchális civilizáció valóságos védőbástya rendszert épített ki, hogy elrejtőzhessen a találkozás lehetőségei elől. A hüvelyi szülés az utolsó  olyan megnyilvánulása ennek a transzcendens energiának, amely képes áthatolni a vaskos “bástyafalakon”, megjelenni a rettegő tanítványoknak, és a hitetlenkedők számára is kézzel tapintható bizonyítékkal szolgálni a Teremtő halhatatlan és elveszíthetetlen szeretetéről. Ugye nem hagyjuk magunkat és az emberiséget megfosztani ettől a lehetőségtől valamiféle álszent, képmutató szemérem kedvéért?

Van itt mindenféle testnedv, meg meztelenek is vagyunk...De a Lényeg nem ez. Viszont bemutathatatlan a nyers, testi valóság nélkül.
Van itt mindenféle testnedv, meg meztelenek is vagyunk…De a Lényeg nem ez. Viszont bemutathatatlan a Lényeg a nyers, testi valóság nélkül.