A kitolás a szülés fénypontja! A teljesen kitágult méhszáj eltűnése után a baba elindul a szülőcsatornában. A méhösszehúzódások az ő előrehaladását, kibocsátódását segítik. Ösztöneiben aktiválódik a többévezredes tudás: miként lehetséges átjutni az Élet Kapuján. A párcentis út megtételéhez akár 1,5-2 órára is szüksége lehet, főleg, ha ő az első, aki az adott anya szülőcsatornáján keresztül lép a világba!
Háborítatlan körülmények között szülő nők gyakran azt tapasztalják, hogy a testük önállóan teszi a dolgát, anélkül, hogy tudatosan erőt fejtenének ki. Ez az ún. magzatkibocsátó-reflex.
A nagyobb súlyú babák azonban néha igényelnek némi anyai rásegítést, akaratlagos kitolást. Ha nem érzed elég hatékonynak ezt sem, próbálkozhatsz a testhelyzet változtatással: Amíg a baba viszonylag fenn van a függőleges poziciók segítenek minél könnyebben lehozni őt, amikor már a gátat feszíti a feje, a négykézlábas vagy a térdelve előre dőlő testhelyzetek vagy a guggoló támasz eshet a legjobban.
Egyes babák úgy süvítenek kifelé, mint az ágyúgolyó, mások nyomásról nyomásra araszolnak, sőt türelmes szülés kísérés mellett az is megeshet, hogy két tolás között kissé hátrébb is csúszik a baba feje .
Ebben a szakaszban már a szaksegítőid gyakorlatilag minden kontrakció után meghallgatják a baba szívhangját, hogy meggyőződjenenek róla, hogy jól bírja a születést.
Amíg nincs nyugtalanító változás, biztonságos türelmesen kivárni a természet ritmusát.
Azt a pillanatot, amikor a baba feje “búbja” kidomborodik a gátnál, majd átgördül rajta “koronázásnak” nevezik. Gátat védeni minden testhelyzetben lehet, de nem minden kórházi szakembernek van gyakorlata bármi másban, mint a hanyatt fektetett anyákból születő babák fogadására. Ez azért nem túl szerencsés, mert épp ebben a testhelyzetben lazul a legnehezebben a gát. 🙁
Fontos tudnod, hogy amennyiben a kisbaba állapota megnyugtató a szívhang alapján, a hozzátartozód (párod, édesanyád)elutasíthatja a gátmetszést, ha így beszéltétek meg előre. A barátnődnek, dúládnak nincs erre joga.
A baba meleg testének finom csúszós érzete, ahogy gömbölyű mégis édesen darabos mozdulatokkal gördül kifelé a hüvelyedből- a legszebb női élmények egyike. Olyan, mintha magával hozna mindent a fényes napvilágra, a szabad levegőre, mindent, ami eddig odabenn rejtőzött a lelked mélyén.
A természet rendje, hogy az emberi újszülött hasból- hasra érkezzék a köldökzsinór elvágása nélkül, legalább 1,5-2 órás megszakítás nélküli bőr-bőr kontaktusba.
Ha az anya és a baba is jól vannak, üldvözlés és kis pihenő után az újszülött folytatja az útját centiről-centire: Egészen az anyamellig.