Míg anyáink, nagyanyáink a várandós pocakjuk formájából, a megkívánt ételek ízéből és más vélt “tünetekből” próbálták kikövetkezni, kisfiút vagy kislányt hordanak a szívük alatt, ma már egy rutin ultrahang vizsgálat is szinte biztosra ki tudja mutatni a baba nemét. Sok gyermeket váró pár számára a várandósság legünnepélyesebb pillanata, amikor a képernyőn megjelennek gyermekük félreérthetetlen nemi jegyei. Akadnak azonban olyan szülők is, akik előre figyelmeztetik a szonográfust, hogy szóljon, ha a baba lába közé viszi a vizsgáló fejet, hogy időben elfordítsák a tekintetüket. Ők ugyanis szeretnék megőrizni a titkot a születés pillanatáig. E sorok írója kipróbálta mindkét megoldást, és mindkettőnek megvan a maga szépsége.
Személyesebb kapcsolódás?
Sok szülő azért szeretne mielőbb szembesülni a születendő gyermek nemével, hogy személyesebb kapcsolatot tudjon kialakítani vele: Már a pocakban a nevén szólíthassa, elképzelhesse, hogyan fognak majd együtt játszani, milyen lesz “fiús” vagy “lányos” szülőnek lenni. Érdekes módon a “meglepetés” párti szülők érvei között is gyakran ott van a személyes egymásra hangolódás a babával. Csakhogy ők önmagában a baba nemét nem érzik olyan információnak, ami közelebb vihet a személyességhez, sőt egyesek szerint a nemi sztereotípiák épp eltávolítak, hogy önmaga valóságában észleljük a magzatot: aki lehet fiú létére nagyon is békés, nyugodt, vagy épp érzékeny, gyengéd, vagy lány létére élénk, izgága, sőt erős, “vad”. A habos-babos rózsaszínre, vagy kékre festett babaszoba sok családban az első 2-3 évben inkább csak raktárként funkcionál, az évek múlva beköltöző óvodás “hercegnő” pedig elképzelhető, hogy jármű vagy dínómintás bordűrt rendel, de az sem kizárt, hogy az előre megvásárolt játékbabákkal végül az öccse játszik többet.
A névválasztás folyamatát sem minden esetben gyorsítja meg, ha már a második trimeszterben kiderül, fiú vagy lány utónevek közül kell válogatnunk. 
A csalódás elkerülése
A másik érv, a mielőbbi “leleplezés” mellett, hogy elkerüljünk egy esetleges csalódást a szülés után. Illetve, hogy megmentsük a gyermekünket attól az élménytől, hogy ellenkező neműnek vártuk, mint amilyennek valójában. A legtöbb szülőnek – bevallja vagy sem- erősebb a vágya egy kisfiú vagy egy kislány érkezésére. Ez emberi mivoltunkból fakadó természetes dolog. A perinatális pszichológia jelenlegi állása szerint, a babák az erre vonatkozó vágyainkat a várandósság első pillanatától érzik – vagyis jóval hamarabb, mint, hogy lehetőségünk lenne dönteni arról megnézzük-e a nemét az ultrahanggal. Ezt tudatosan elkerülni nemigen lehet. A kérdés tehát inkább az, hogy miként éljük meg a szembesülést az igazsággal- ami esetleg ellentétes az előzetes álmainkkal. Háborítatlan, beavatkozásmentes szülés során a lepényi szakaszban olyan erős boldogság és szeretethormon-koktél szabadul fel az anyai agyban, hogy nem is tudunk “nemörülni” az újszülöttnek. Az ultrahangvizsgálat során viszont ezek a hormonok nincsenek ekkora koncentrációban a segítségünkre, ezért nem mindig sikerül ilyen feltétel nélkül lelkesen örülő érzelmi állapotba kerülni. Valójában tehát az előre kíváncsiskodás igényel nagyobb nyitottságot, és erősebb feltétel nélküli elfogadást: Hiszen nagyon fontos, hogy el kell tudnunk fogadni magunkat jó szülőként akkor is, ha első reakciónk a baba nemére a csalódottság, “leforrázottság”.Idővel természetesen ugyanúgy van lehetőség megérkezni a boldog eufória állapotába innen is.
A meglepetés katarzisa
Első alkalommal megpillantani teljes valójában a gyermeket, akit ajándékba kaptunk az élettől, mindenképpen fantasztikus élmény, örömteli pillanat- tele édes meglepetésekkel, akkor is ha előre tudtuk, nagyjából mire számíthatunk övön alul, akkor is ha többedik gyermek lévén, már nem először találkozunk ezekkel a vonásokkal. Hiszen minden egyes baba egyedi és megismételhetetlen csoda, akinek az érkezése előre elképzelhetetlen örömöket és nehézségeket hoz magával.
