A szülés helyszínétől függetlenül a leggyakoribb szüléskísérő személy az apa. Ő kicsit hibrid szereplő a képben, hisz egyszerre az egyik főszereplője a történetnek: a saját apává válását éli meg! Másrészt pedig a legavatottabb vajúdástámogató személy, hisz jó esetben nagyon jól tudja, milyen éritések esnek a legjobban az anyának, mik azok a másoknak talán ártatlanul hangzó mondatok, amiktől az ő párja lefagy, vagy kijön a sodrából- és persze ne felejtkezzünk el a bőrük illatáról, ami az egyik legerősebb természetes fájdalomcsillapító, masszív, terhelhető, és sokoldalú testükről, amire fizikailag is támaszkodhat az anya.
Míg az anyát a várandósság intenzív testi és hormonális változásai testileg- lelkileg felkészítik a szülés folyamatára, illetve a szülői lét kihívásaira, az apák esetében ez nem mindig megy végbe ilyen spontán.
A férfiak számára legerősebb kritikus pont általában a feltétel nélküli bizalmon alapuló önkéntes alárendelődés képessége illetve annak nyílt felvállalására való bátorság szokott lenni. Ha ez nem alakul ki (legkésőbb a vajúdás alatt), az nem csak az együttszülés élményébe kavarhat be, hanem gyakorlatilag az egész későbbi párkapcsolat további fejlődését blokkolhatja.
Bízni, de hogyan?
A test szintjén a nemzés pillanatában a férfi elengedi a kontroll és az ellenőrzés szándékát és a nőre bízza a gyermekét. Ez a történés azonban nem mindig emelődik át zökkenők nélkül a tudatosság szintjére. A jó hír, hogy a férfi ösztönösen a szerettei feltétel nélküli támogatására és a szeretett nőben való bizalomra törekszik. A rossz hír, hogy az egész társadalmi berendezkedésünk ezt az ösztönös férfi- működést próbálja aláásni:
A fiúkat pici koruktól a nőkkel szembeni gyanakvásra, sőt a felettük való uralkodásra neveli kultúránk. A birtokló, ellenőrző magatartás gyakran féltő, gondoskodásnak, védelmező szeretnek van beállítva a különféle irodalmi művekben és a médiában is. Előfordulhat, hogy egy férfi tényleg a legjobb szándéktól vezérelve korlátozza a párját a szülés alatt. Azt hiszi az a dolga, hogy lecsitítsa, elcsendesítse, vagy hogy ő döntsön “józanul” a fontos kérdésekben az érzelmileg labilisabbnak látszó vajúdó párja helyett. Csakhogy a szülés módosult tudatállapotot eredményez az édesapáknál is- fel/beismerik ezt, vagy sem. Még modern, feminista nézeteket valló férfiakból is kibukhatnak önkéntelenül olyan zsigeri korlátozó, vagy leuralló gesztusok, amik elbizonytalaníthatják, kizökkenthetik a vajúdó nőt, sőt rossz esetben még traumatizálhatják is.
Az apás szüléshez tehát vagy egy eleve nagyon érett férfi- személyiség kell komoly önismerettel, vagy olyan segítők, akik abban tudják megerősíteni az apát, hogy szolgálja teljes bizalommal és királynőnek kijáró tisztelettel szíve hölgyét.
Gyakorlat teszi a mestert
Én tehát azt vallom, hogy egy apának elsősorban nem a vajúdás szakaszaiból és hormonális hátteréből kell felkészülnie, hanem azt kell tudnia abszolválni, hogy hitelesen és belülről fakadóan alá tudja rendelni magát a vajúdástámogatás szolgálatának.
Hála Istennek egyre több az olyan édesapa, akinek nem ez az első tapasztalat az életében, hogy a hagyományos domináns, vezető szerep helyett a szó legpozitívabb értelmében vett alázatos követőét tölti be a párja mellett. Inkább az szokott nehézséget okozni, hogy kifelé nem nagyon merik felvállalni, milyen otthonosan is mozognak a gyengéd, szeretetteljes, finom figyelem és értő-érző reaktív gondoskodás feladatkörében is. Ez ugyanis társadalmilag még mindig “cikinek “, “férfiatlanságnak” számít.
A régi “macsós” szerepelvárások megingathatatlanul tartják magukat. Továbbra is gúny tárgya az a “papucs” férfi, aki felelősséget érez különösen a sebezhető, kiszolgáltatott állapotban lévő párja fizikai és érzelmi jól-létéért, a különféle médiaábrázolásokban és a bestseller regényekben a különc, kissé lúzer férfi mellékszereplők család és elköteleződés iránti vágya valamiféle “félrehuzalozottságként”, csodabogár tulajdonságként van bemutatva, kb. a felnőttkori játék katona-gyűjtéssel, vagy hangyafarm tartással ekvivalens egzotikumként, kis túlzással társadalmilag veszélytelen perverzióként. Férfiakból álló baráti társaságokban az otthon amúgy elég jó partnerként és apaként funkcionáló férfiak továbbra is azzal húzzák egymást, hogy ha egyikük elkezd a korábbinál több időt tölteni a szerettei körében, hogy a Ferit biztos terrorizálja az asszony, azért jár át ritkábban meccset nézni. Az, hogy esetleg az illetőnek akár belső késztetése is lehet az “asszony” bárminemű manipulációja nélkül is vele és/vagy a közös gyerekeikkel tölteni a szabadidejét- ez tabu, még akkor is , ha a társaság minden tagjával elő-előfordult már hasonló időszak.
A fejlődés mindössze annyi a “Mars és Vénusz” párkapcsolati könyvek fénykora óta, hogy az emberek a legbelsőbb privát szférájukba már nem engednek nyakló nélküli kontrollt ezeknek a sztereotíp előírásoknak. De kifelé még nagyon is igyekeznek megfelelni nekik.
Belső stabilitás kérdése
Márpedig a szülés olyan esemény, ami kívülállók jelenlétében zajlik. Szerencsés esetben olyan segítőkében, akik nem ítélkeznek az apa férfiassága felett, bármit is érezzen, vagy bármilyen tanácstalan is legyen. Nem fogják kiröhögni, és lúzer papucsnak nevezni, ha “úgy táncol, ahogy a párja fütyül” a vajúdás alatt, sőt támogatni fogják ebben. De leginkább háttérbe húzódnak, hogy még véletlenül se érezze magát feszélyezve tőlük a szülő pár.
Sokszor azonban még így is nehéz lehet elengedni a szorongást a megítéléstől, megszégyenüléstől, és beleolvadni a korábban csak bizalmas, intim szituációkban megélt szeretetteljes légkörbe, és beállni illetve beguggolni a saját helyére, ahol mindig is a legkomfortosabban érezte magát: a szerelme lábai elé, lesve a kívánságait.
Kikapcsolni a racionális értelmezésés ellenőrzés szándékát, és kizárólag a szívből jelenlenni, és reagálni.
“Csak” szeretni és támogatni a nőt. Kizárni minden korábbi elvárást és rossz élményt, és megérezni az idegenek visszajelzéseitől független stabil férfiasság kompetencia- tudatát. Hisz nincs is annál férfiasabb cselekedet, mint minden félelmet és korlátot meghaladva teljes szívből megadni minden emberileg megadhatót a szeretett nőért, és az életre hívott utódokért.
Férfivá avató rítus
A szülés egy remek lehetőség tehát a férfi egyéni fejlődésére, és a párkapcsolat megerősödésére. Persze ez nem azt jelenti, hogy az a férfi, aki nem tudja elkísérni a párját a szülőszobára vagy lekési a gyermeke születését, ne tudná ugyanezt a belső lelki utat megjárni. És sajnos fordítva sem igaz: Attól, hogy egy férfi lelkiismeretesen elkíséri a párját minden orvosi vizsgálatra és dúlakonzultációra, és az első kontrakciótól az aranyóra végéig ott van fizikailag- még nem biztos, hogy a lelkében is végbe megy a folyamat. Ezt számtalan külső és belső tényező akadályozhatja, aminek bővebb kifejtésére jelen írásomban nem vállalkozom. Viszont fontosnak tartom hangsúlyozni, utólag akár évekkel a baba megszületése után sem késő elkezdeni vagy épp folytatni a megrekedt belső munkát, adott esetben egy kompetens segítő támogató kísérése mellett.
