Az úgy volt, hogy szabadon felhasználható fényképanyagot kerestem egy szüléses témájú posztomhoz. Ellátogattam hát a kedvenc lelőhelyeim egyikére, és beírtam kulcsszónak , hogy “birth”- vagyis szülés. A teljesség igénye nélkül, csak a leglightosabb darabokat mutatom meg nektek elrettentésképpen: na nem a szüléstől akarlak elrettenteni, hanem attól, hogy a média alapján alakítsátok ki a szülésről alkotott képeteket. Tehát a “szülés” az ingyenes stockfotók alapján így néz ki:
Sőt
Bár több, mint 30 éve nem élek magzatburokban ;), mégis elgondolkoztatott a dolog. Azt odáig értem, hogy egy furcsán felemás prüdéria jellemzi a társadalmunkat, amibe a véresfejű akcióhős belefér akár főműsor időben is, de a menstruációs vér témája- akár vizuális illusztráció nélkül is -közfelháborodást kelt.
No, de esetünkben itt azért látunk némi vért a találati képeken- többek között-a legutóbbi képen is. A hüvelyi szülést meg egyet sem. Nemhogy négykézláb, vagy szülőmedencében, női segítők körében, de kőmetsző pózban, kengyelbe tett lábakkal sem! Nemcsak gáttal koronázott bababuksit nem látunk, hanem egy párjába kapaszkodó szülő nő ösztönöktől átfűtött arcát sem. Csak szikéket, csöveket, műszereket. Ebből “főznek” a blogok, újságok. A gólyamesét már a mai szülők többsége cikinek érzi, ám a nyílt választ a gyerekek természetes kérdéseire “túlzásnak” tartja: Nemegyszer volt már “szerencsém” hallani, amint anyatársak azzal vigasztalják császármetszéssel szült barátnőjüket, hogy “Sebaj, legalább nem lesz olyan kínos válaszolnod, amikor megkérdezi pár év múlva, hogy hol jött ki a pocakodból?”
Vajon miért akkora mumus a hüvelyi szülés, hogy még a sejtető ábrázolástól is egyre jobban tartózkodnak a filmek, sorozatok? Csak nem ugyanaz a probléma vele, mint a diszkréten szoptató anya látványával? Hogy az agyunk tud a láthatatlan részletekről is-sőt az épp szoptató mell, illetve szülő vagina egyéb lehetséges funkcióiról is? Mintha lassan már nem is az lenne tabusított tény, hogy a szülés lehet erőt adó, katarktikus élmény, hanem az, hogy a baba – alapbeállítás szerint legalábbis- a hüvelyen keresztül érkezik a napvilágra… Egy titokzatos, illetéktelen kukucskálók elől gondosan elrejtett járaton keresztül, amely egyben a legmélyebb intim kapcsolódás kapuja is két egymást választó-szerető felnőtt között, az emlékek és a jövedölések feneketlen kútja. És mégsem így beszélünk róla. Hanem leginkább sehogy.
Eltűnt idők nyomában
Valaha a nagyobbacska lányok, nők, minden női rokonuk szülésére hivatalosak voltak. Ma kivételesen szerencsés az a nő, aki a saját szülésein kívül barátnői, rokonai szülésébe is bepillanthat. A születés és a halál a 20.század közepéig soha nem volt olyan értelemben vett intim magánügy, mint a szex, vagy az ürítés. Zártkörű, családi, közösségi ünnep volt. 
Az 50-es évek derekán a születés és a halál medikalizációjának folyományaként veszítettük szem elől ezeket a természetes jelenségeket, az már jelentős humanizálódásnak számított, amikor nagy nehezen beengedte a rendszer a legközvetlenebb hozzátartozókat a szülő anya, illetve a haldokló ember mellé.
Nemcsak a megcsodálás lehetőségét, mintát is elveszítettük, miként lehet szépen megélni ezeket az ünnepélyes, sorsfordító eseményeket, mi a része a normális folyamatnak, mi az, ami már tényleg veszélyes?
A szürke, férfias hétköznapoktól eltérő normális, női testműködés teljes egészében félelmetessé és kiszámíthatatlanná vált- saját magunk számára is.
Idegvégződések nélküli “üresjárat” vagy gyönyörökkel kikövezett ösvény világok között?
A szülőcsatorna, mint modern (szexuális) tabu
Több, mint fél évszázada vette kezdetét a szexuális forradalom, de valahogy a női hüvely hosszú-hosszú évtizedekig kimaradt a felszabadításból. Sőt- mintha ez a csodálatos erogén zónánk kifejezetten vesztett volna a Kinsey jelentéssel induló tudományos buzgalmak közepette. A legújabb időkig a kutatások a csiklót kizárólag annak kívülről is látható
részével, a csikló makkjával azonosították, és a 60-as években születtek elméletek úgy tarották, hogy a női orgazmushoz csakis és kizárólag ezen a szerven keresztül vezet az út. A szubjektív női vallomások keveset nyomtak a latban- az életidegen kütyükkel folytatott mérőműszeres vizsgálatok eredményeivel szemben. Időnként hosszasan elvitázgattak az orvosurak arról, hogy képesek vagyunk-e hüvelyi behatolás közben is orgazmust elérni: az Ernst Gräfenberg által “felfedezett” “felségterületet”, a női nemi öröm egyik legfontosabb központját hol nem létezővé nyilvánították, hol rehabilitálták, míg legújabban arra nem jutottak, hogy biztos, ami biztos, injekciózzuk meg hialuronsavval és akkor majd garantált és hihető lesz a gyönyörünk.
Vissza-visszatérő érv, hogy a hüvely azért nem lehet orgazmikus szerv, mert akkor nem bírnánk ki a szülést. De miért is zárná ki egymást az örömteli szex és az örömteli szülés? Bár tény, hogy a szexuális forradalommal egyidejűleg a medikális szülészet nem tudva és akarva ugyan, de mindent elkövetett annak érdekében, hogy ne csak az orgazmikus szülés lehetősége maradjon titokban, de mindenfajta érzéki gyönyörhöz való hozzáférés is nehezítetté váljon a szülés után, sőt sok esetben az utólagos “helyreállító” operációk után is.
(fotó: pixabay)
Láthatatlan misztérium
Talán a hüvely rejtett volta, “láthatatlansága” miatt tűnik mind a patriarchális tudomány, mind a szexuálterapeuták szemében ilyen megbízhatatlannak, kevéssé érdekesnek.
Napjaink pornó-dömpingje sem épp a női test kevésbé látványos részeinek tiszteletére buzdít. A hüvelynyíláson beljebb eső birodalom még a mai”mindent mutató” világban is rejtett tud maradni az illetéktelen kukucskálók elől. Csak közvetlen érintkezés útján mutatja meg magát- a kiválasztottaknak.
A bennünk élő félelmetes istennő
A szülőcsatorna tehát láthatatlan minden helyzetben, még egy igazán naturális szülésfotón is. Mégis tisztán érzékelhető a hatalma még az ártatlan, csúcsosfejű, magzatmázas újszülött fotóján is. A hajuk illatáról nem is beszélve.
Aki (hüvelyi)szülés köré keveredik külső szemlélőként, nem tudja elfordítani a fejét ettől az éteri eredetű, roppant nagy hatalom elől. Az Életadó, Felszabadító isteni kegyelem nyilvánul meg ezekben a kitüntetett percekben, mely valamennyiőnkre kiáradt, akik a Földön élünk, éltünk, és azokra is akik utánunk jönnek.
Ez az Energia túlmutat az emberi teljesítményen, józan ráción, “érzelmi intelligencián”. Nagyobb nálunk. Önnön érdemünk szerint egyikünk sem lenne méltó tiszta szeretének fényében sütkérezni. A szülés óráiban azonban- álljunk bár arccal a fal felé az anya fejénél-ott vagyunk színe előtt, mindannyian, akik jelen vagyunk a szent pillanatokban- méltatlan porszemek. És ez a hatalmas nem-anyagi természetű Létező megengedi, hogy jelen legyünk az erőterében, és szabadon töltekezzünk belőle.
Félelmetes, rettenetes, mégis felemelő, és örömteli kiválasztottként a közelében lenni. Mintha az ószövetségi Égő Csipkebokor jelenne meg előttünk és szólna hozzánk.
Ez a feltétel nélkül szerető, éltető, megáldó Hatalom minden profán pillanatban is megnyilvánul pusztán női létezésünk által. Azonban a patriarchális civilizáció valóságos védőbástya rendszert épített ki, hogy elrejtőzhessen a találkozás lehetőségei elől. A hüvelyi szülés az utolsó olyan megnyilvánulása ennek a transzcendens energiának, amely képes áthatolni a vaskos “bástyafalakon”, megjelenni a rettegő tanítványoknak, és a hitetlenkedők számára is kézzel tapintható bizonyítékkal szolgálni a Teremtő halhatatlan és elveszíthetetlen szeretetéről. Ugye nem hagyjuk magunkat és az emberiséget megfosztani ettől a lehetőségtől valamiféle álszent, képmutató szemérem kedvéért?
