Sajnos még mindig kevés család olyan szerencsés, hogy az édesapa a gyerekágy teljes ideje alatt minden terhét a háztartásnak és a család ellátásának hordozni tudja, így szükségessé válik még legalább egy, de inkább több személy segítsége.
Fontos, hogy a család szabad döntése legyen kit engednek be, és kit nem ebben a különlegesen fontos, sebezhető időszakban az életükbe.
Több kultúrában- többek között a magyar néphitben is megtalálható régi hiedelem, hogy a szülés utáni időszakban a nem tiszta szándékú emberek veszélyt jelenthetnek az anyára vagy a babára. Ezek egy részét manapság már megmosolyogjuk, más részükről viszont a tudományos kutatások bebizonyították, hogy van bennük némi valóság alap. Az például természetesen nem igaz, hogy bárki kívülálló meg tudná rontani, vagy el tudná apasztani az anyatejet. Viszont az igen, hogy a téves információkat adó, megalapozatlan tanácsokat osztó segítő, vagy aki nem képes szívvel-lélekkel támogatni az édesanyát, bizony sok makacs szoptatási probléma kialakulásáért felelőssé tehető. Közel olyan fontos a döntés a gyermekágyban körülötted segítő személyek megválasztása, mint, mikor szülésed kísérőiről döntesz.
Lehet, hogy jelenleg úgy látod egy embert sem tudsz felkérni erre. Szerencsére már vannak hivatásos gyermekágyas segítők, akiknek munkaköri kötelességük mindazt nyújtani, amiről írni fogok. De az is lehet, hogy nagyon is sokan jelentkeznének erre a szép, érzelmileg nagyon feltöltő feladatra. Vajon milyen szempont alapján érdemes válogatni?
A legfontosabb kritérium segítőid megválasztásakor, hogy olyan segítőkkel vedd magad körül, akik tisztában vannak saját kompetenciahatáraikkal. Szó sincs arról, hogy aki csak az lehet jó támaszod, aki elolvasta az összes vonatkozó szakirodalmat, rendelkezik gyermekorvosi, nőgyógyászi, pszichológusi végzettséggel és még laktációs tanácsadó is egyben. De legyen tisztában vele, hogy ahol újszülött baba és gyermekágyas anya van, bizony adódhatnak olyan helyzetek, amik a felsorolt kompetenciák valamelyikét igénylik, és nem elegendő a saját szülői vagy nagyszülői tapasztalata.
Ennek belátására mindenképpen alázatra van szükség.
Előfordul, hogy egy család csak a nagyobb gyerekek ellátásában kér segítséget, vagy a takarításban. De vannak anyák, akik beérik a férjük segítségével ezekben, és inkább társaságot, érzelmi támaszt igényelnek a magányos hétköznapokban. Fontos, hogy minden segítő komolyan vegye az anya kívánságát, és ne bírálja felül kéréseit.
Ha kifejezetten információforrásként szeretnél tekinteni a gyermekágy idején melleted álló személyre, fontos mérlegelned vajon mennyire van birtokában hiteles, és naprakész ismereteknek az általad felkért illető. Célszerű előre felkészülni akár olvasás, böngészés formájában, akár egy felkészítő beszélgetéssel egy gyermekágyas segítővel. Elég ellentmondásosak a tapasztalatok azzal kapcsolatban, amikor egy friss édesanya teljes mértékben egy tapasztalt rokon vagy ismerős tanácsaira hagyatkozik. Érdemesebb több forrásból inspirálódva kialakítani a saját elképzeléseidet.
Az alázat mellett nagyon fontos ismérve az ideális segítő személynek a feltétel nélküli elfogadás képessége. Vagy legalábbis annak felismerése, és udvarias közlése, ha valami nem fér bele az illető értékrendjébe. És ezt követően hátrébb lépés. De még véletlenül sem gyakorol nyomást az édesanyára, hogy saját életére, anyaságára, testére, lelkére vonatkozó döntéseit az ő külső elvárásai alapján hozza. Amit az apáknak írtam, a minden rokonra, barátra, ismerősre is érvényesnek tartom: Az anya dönt és cselekszik, a környezete dolga csupán az elfogadó, szeretet, és támogatás, illetve a bizalomból fakadó megerősítése abban, hogy az ő tudja és érzi mindenki másnál jobban, mire van szüksége neki és a babájának.
.
Az igazán jó segítő tisztában van vele, hogy nemcsak a baba és az anya, számára fontos ez az időszak, hanem az apának is. Kiábrándító élmény még külső szemlélőként is, mikor a lelkes, de kissé bizonytalan édesapát nem hagyják a rokonok gyakoloni a baba körüli feladatokat, arra hivatkozva, hogy ők jobban tudják, mert idősebbek, tapasztaltabbak. Hát még átélni, milyen elbizonytalanító lehet. Az sem meglepő, ha még hónapok vagy évek múlva is benne marad ez a rossz élmény. Míg egy biztató tekintet, néhány elismerő szó szárnyakat adhat a képességeiben kételkedő apáknak is. Ez nemcsak az apa-baba kapcsolatra hat jótékonyan, hanem a párkapcsolatra is. Hiszen a most következő években a legtöbb nő számára egy félórás ringatás vállalásának gesztusa felér egy nagy csokor virággal.
A segítőtől megkövetelhető a pár és a család intim szférájának és szokásainak tisztelete. Olyan személyben gondolkozzatok, akinél nem kell egynél többször elmondani, ha szeretnétek, ha magatokra hagyna egy kicsit, vagy hogy mikor szokott a kismama is szundítani napközben
S végül de nem utolsósorban: Ez az időszak a család (újjá)születéséről, az új helyzethez való alkalmazkodásról, egymásra hangolódásról, és a túlcsorduló örömről és szeretetről szól. A szülőpár egyik tagja sincs olyan állapotban, hogy a szűk értelembevett családján kívüli problémákkal is foglalkozni tudjon. Ebben az időszakban nem szabadna még véletlenül sem senkinek rátok pakolni saját szerelmi konfliktusainak, pénzügyi nehézségeinek, vagy munkahelyi bosszúságainak, vagy egyéb, titeket nem érintő problémának a terhét rátok pakolni. Még a saját gyermekágyas emlékek fájdalmát sem.