Bármilyen fiatalon hozzuk világra első gyermekünket, mire elkezdünk gondolkozni a szülésünk folyamatát kísérő segítők, illetve szülésünkhelyszínének kiválasztásán, már van egy előzetes elképzelésünk a szülésről. Soha nem “tiszta lappal” vágunk bele a nagy kalandba. Hát még, ha már egy vagy több szülés is van a hátunk mögött!
Hogy milyen kép él bernnünk a szüléssel, mint jelenséggel, vagy folyamattal kapcsolatos belső képünkkel, hiedelmeinkkel vagy érzelmi viszonyulásunkkal kapcsolatban az sok tényező bonyolult összjátékának végeredménye. Az első ilyen fontos tényező saját előzetes szubjektív élményünk a témában: vagyis saját születésünk. Sajátélményű tapasztalattal rendelkezünk a megszületésről, ahogy minden ember, aki ezen a Földön él. Az ezzel kapcsolatos emlékeink tudatosan általában nem felidézhetők, mégis ott munkálnak a tudatalattinkban, és befolyásolnak sokféle élethelyzetben. Legerősebb hatása a változással, kötődéssel, gyásszal, érintéssel, határokkal kapcsolatos viszonyunkra van saját születésünk mintázatának. A szülés élménye ezeket mind kivétel nélkül érinti, logikus, hogy érzelmileg nem kerülhetjük ki teljesen saját születésünk nyomait, még ha nagyon másként is szülünk, mint ahogy édesanyánk szült meg minket annak idején. De nem csak a tényleges szülésélményben köszönhetnek vissza ezek a hatások, hanem már az előzetetes koncepciónkban, hogy milyennek képzeljük el a szülést, ami vár ránk.
Részben saját születésünkhöz tartozik édesanyánk szülésélménye. Csak részben, mivel mindaz, amit átélt hatással volt a születésünkre, és mi magzati élményeinkre, és a későbbiekben is érezhettük kettőnk kapcsolatában az utórezgéseket, mégis anyánk szülés körüli saját, szubjektív megélései nem azonosak a magzati, ill újszülötti fél megéléseivel- vagyis a saját szemszögünkkel.
Sokkal könnyebb felidézni tudatosan édesanyánk élménybeszámolóját-ha beszélt nekünk valaha a születésünk részleteiről. De ennek nem szükségszerűen nagyobb a súlya a szülésről való előzetes elvárásainkban, mint bármilyen más szüléstörténetnek. Sajnos már generációk óta a szülés nem azt a szerepet tölti be a nők életében, amit betölthetne ideálisesetben. A most szülőképes korú generációk szinte biztosan hallottak gyerekkorukban, vagy kamaszkorukban a felvilágosítás kapcsán olyan szülésekről melyek légköre elmondás alapján inkább hasolítottak egy embertelen túszdrámához, vagy háborús rohamhoz, mint egy méltóságában teljes nő életének egyik legfontosabb életfordulójára. Ezek a beszámolók- különösen kellő ellensúlyú pozitív példa hiányában- aláássák a hitünket a női testbe, és a saját testünk iránt érzett bizalmunkat. Lehet olyan hatásuk is, hogy bizonyos gyakran előforduló motívumokból-orvosi beavatkozások, szubjektív kísérőérzelmek) az a hiedelem alakul ki bennünk, hogy elmaradhatatlan részét képezik a szülés folyamatának.
Akik a saját családalapítás idejét csak a kései huszas éveikben vagy annál is később látják elérkezettnek, azokkal előfordulhat, hogy a saját beavatódásuk előtt lehetőségük adódódik egy náluk korábban szülő barátnőjük, vagy női rokonuk szülésén részt venniük. Szerencsés esetben egy olyan csodálatos, kerek és erőt adó élmény szemtanúi lesznek, amiből bőségesen töltekezhetnek a saját szülét tervezgetve is. Ha viszont nem így alakul, az többféle hatást vonhat maga után. Növelheti a szorongást immár nem az ismeretlentől, hanem egy lehetséges fenyegető veszélytől, de ez a félelem hathat a nagyobb tudatosság irányába is.
Nem elhanyagolható azoknak a mondatoknak a szerepe, amit a környezetünktől begyűjtünk a saját feltételezett képességeinkről a gyerekszülésre. Én például egészen kicsi lány koromtól nagyon gyakran hallottam, hogy “ritka szerencsés széles” medencecsontom van, illetve, hogy a “Jóisten is szülésre teremtette” a medencémet. Sajnos kevesen ilyen szerencsések, sok nőt bombáznak kifejezetten negatív szuggesztiókat keltő mondatokkal- minden alap nélkül. Különösen romboló hatásúak a negatív mondatok azoktól a személyektől, akikben megbízunk, szakértelmet feltételezünk a szavai mögött végzettsége vagy élettapasztalata alapján.
Ha már volt szerencsénk anyaként is átélni a szülés csodáját, minden bizonnyal fontos sarokkövei lesznek saját korábbi szülésélményeink a következő szülésről való előzetes elképzeléseknek, illetve a szülésről alkotott képünknek.
A szülés végül sokszor nagyon sok ponton hasonló élménynek bizonyul , mint amilyenre előzetesen számítunk, mégis mindig valami egészen más. Egyedi és megismételhetetlen, mint minden egyes gyermekünk, akit világra hozunk, és elidegeníthetetlenül a miénk halálunk pillanatáig.
Hát, te hogy vagy a szüléssel? Mit gondolsz róla? Mit hallottál róla eddig? Mit jelent mindez számodra? Milyennek képzeled el? Hogyan kapcsolódik hozzád? Találkoztál már vele azóta, mióta elhagytad a saját édesanyád méhét? Milyennek láttad akkor? Hogy tetszett? Ilyennek képzeled el a sajátodat is? Vajon belőled mit vált ki majd az ereje? Milyennek képzeled el magad, amikor szülsz? Milyen érzés lehet számodra szabadjára engedned a saját szülésedet, amit- akár a szíved alatt hordott magzatodat- formált ugyan a sokféle hatás, ami ért téged, illetve amit tudatosan belefektettél, mégis valami egészen más? Valami egészen idegen, és mégis ízig- vérig belőled fakadó…
