Döntöttük: Megöltük a halált
Puha kis testét, mint súlyos sziklatömböt
toltam végig a sötét, meredek úton,
Ő meg csak gördült engedelmesen…
…Azután ránkzuhant a Menny,
és eltűnt a szoba
Kívül-belül mindent belepett a Feltámadás illata
A fényben ott állt velem szemben Ő,
mint egy titokzatos szerető,
eddig távolból epekedő,
titokban leselkedő,
névtelen leveleket küldözgető.
Elneveztem.
A zsinór már nem vert,
de szellemeink még egymást szorosan ölelve
súgdolóztak.
A távolból már kezdett sejleni az ágy, amin feküdtünk,
de már tudtam,
hogy valamennyire így maradunk mi
minden nap
a világ végezetéig.
2012. július 30.
