Az arany óra

 

 

Döntöttük: Megöltük a halált

Puha kis testét, mint súlyos sziklatömböt

toltam végig a sötét, meredek úton,

Ő meg csak gördült engedelmesen…

…Azután ránkzuhant a Menny,

és eltűnt a szoba

Kívül-belül mindent belepett a Feltámadás illata

A fényben ott állt velem szemben Ő,

mint egy titokzatos szerető,

eddig távolból epekedő,

titokban leselkedő,

névtelen leveleket küldözgető.

Elneveztem.

A zsinór már nem vert,

de szellemeink még egymást szorosan ölelve

súgdolóztak.

A távolból már kezdett sejleni az ágy, amin feküdtünk,

de már tudtam,

hogy valamennyire így maradunk mi

minden nap

a világ végezetéig.

2012. július 30.

László szopizik