Mióta ember él a földön, a gyermekvárás időszaka, különleges, kitüntetett jelentőségű, szakrális hangulatú időszak volt egy nő életében. És egyben közösségi ügy is: az állapotos asszonyt körülvették rokonai, és a szűkebb-tágabb környezetében élők, és valamennyien felelősséget éreztek, azért, hogy megadassék az anya számára mindaz, amit szükségesnek, nélkülözhetetlennek véltek, valamint távol maradjon tőle, mindaz amit a közösségi tudás ártalmasnak, veszélyesnek tartott. Persze nem csak a közösség érdeke volt a gyarapodást és a jövőt jelentő utód és az őt hordó édesanya védelmező felügyelete. Az anyák is sokat kaptak ettől: segítő kezeket, értő füleket, együttérző szíveket.
Mai materialista szemléletű társadalmunk hajlamos úgy megközelíteni ezt az időszakot, mintha pusztán egy átmeneti, kockázatokkal és lehetséges problémákkal fenyegető biológiai állapotról lenne szó, semmi többről. Ám ma is akadnak olyan emberek, akik akár anyaként, akár kísérőkként, akár hozzátartozókként megmerítkeztek az áldott állapot élményében, és megtapasztalták a transzcendens erők közelségét is.
Az utód fizikai egészsége iránti kollektív aggodalom, és felelősségérzet ma talán éppen olyan erős, mint az óvó-védő, rontáselhárító rítusok sikerességében bízó régi társadalmakban, ám ez sajnálatos módon gyakran igen szerencsétlen formákat ölt, ami többet árt, mint használ: A jószándék nevében szinte mindenki- beleértve az utcai járókelőt, vagy a fülketársat a vonatban- feljogosítva érzi magát, hogy a kismama döntéseit felülbírálja, megkérdőjelezze, tanácsokat osszon életének olyan privát területeire, mint a táplálkozás, a testmozgás, vagy a szexuális élet. Történik mindez többnyire az empátia és a támogató légkör biztosítása nélkül, sőt olykor durván, gorombán, méltóságában sértve az édesanyát.
Arról nem is beszélve, hogy ezek a tanácsok nem mindig a leghitelesebb információkon alapszanak. A tapasztalat azt mutatja, hogy sajnos néha a kompetenciába vágó magasfokú végzettség, vagy a több évtizedes praxis sem jelent feltétlenül garanciát arra, hogy az illető lépést tart a szakmai ajánlásokkal, folyamatosan bővíti ismereteit. Az pedig egészen kivételesnek mondható, amikor adott a jó szándék, az empátia és a szabad kapacitás is a szakértelem mellé a várandós édesanyát foglalkoztató orvosi vizsgálatokkal nem szorosan összefüggő kérdésekre.
Így előfordulhat, hogy a sok jószándékú tapasztalt barátnővel, rokonnal, és kiváló egészségügyi szakemberekkel körülvett édesanya is érzelmileg magára hagyottnak, elhanyagoltnak érzi magát. Sokan úgy érzik a várandósságuk semmi másról nem szól, mint kötelező előkészületekről, szervezésről, vizsgálatokról, adminisztratív teendőkről.
Hol van már ebben az egészségügyi megfigyeléssé és nyers információközléssé csupaszított gondoskodásból a várandósságot az ősi idők övező szakrális hangulat?
Izzó parázsként ott szunnyad minden anyában, aki gyermeket hord a szíve alatt. Csak szeretetre, és támogatásra van szüksége, hogy meg tudja találnia magában, és máris a kezében a lehetőség, hogy tűzzé szítsa, s az általa kiválasztott személyek aktív jelenlétére, hogy velük együtt körbetáncolhassa a teremtő erők dicsőségére, saját maga és szerelmetes magzata örömére, szépséges szülését előkészítendő.
