2018. július havi bejegyzések

Éva átka avagy: az élet(adás) sója

Teremteni igen jó
Teremteni igen jó 

Sejtszinten valamennyien magunkban hordozzuk a létezés orgazmikus gyönyörének ismeretét, akik valaha megtestesültünk egy asszony méhében. Kivétel nélkül mind megízleltük ennek a tudásnak gyümölcsét, mielőtt kiszakadtünk volna a tisztán szellemi sík édenéből, a Teremtővel való teljes egység állapotából.  Hallállal és megpróbáltatásokkal teletűzdelt küzdelmes élettel kell fizetnünk a beavatódásunkért- de addig is amíg itt vagyunk, miért ne élvezhetnénk, hogy pár évtizeden át olyanok lehetünk mint az Isten: a mennyei, halhatatlan gyönyört a múlandó anyagba küldve képesek vagyunk embert teremteni a saját hasonlatosságunkra- és a saját bőrünkön tapasztalhatjuk, hogy ez igen jó!

A zsidó-keresztény kultúra egyéni életünkre gyakorolt hatását akkor is botorság figyelmen kívül hagyni, ha sokadik generációs ateista családban nőttünk föl. A születéshez és a halálhoz hasonlóan ez ellen sem érdemes sem harcolni, semmenekülni előle, inkább csak alázattal elfogadni a hatalmát, és tudatos munkával felismerni, miként fordítható külső béklyó helyett belső erőforrássá.
A zsidó-keresztény kultúra egyéni életünkre gyakorolt hatását akkor is botorság figyelmen kívül hagyni, ha sokadik generációs ateista családban nőttünk föl. A születéshez és a halálhoz hasonlóan ez ellen sem érdemes sem harcolni, sem pedig menekülni előle, annál inkább célszerű alázattal elfogadni a hatalmát, és tudatos munkával felismerni, miként fordítható külső béklyó helyett belső erőforrásunkká.

A döntés korlátai

Szabad akaratunk az anyagi síkon- s főleg a halál pillanatához közeledve korántsem mozog olyan végtelen lehetőségek között. Egy dolog fölött azonban mindig van önrendelkezésünk. Hogy ami történik velünk itt és most-ahhoz milyen érzelmi megéléssel viszonyulunk.

Lehetséges foganni, szülni-sőt akár meghalni is hálával és beteljesedéssel a szívünkben- ugyanakkor ez soha nem erkölcsi kötelesség, csupán egy lehetőség- ami bizonyos tényezők szerencsés együttállása esetén megtörténhet.

Ugyanakkor a női test legfantasztikusabb tulajdonsága, hogy gyakorlatilag szinte feltétel nélkül szabad utat tud adni a fizikai történéseknek. Vagyis képes menstruálni, foganni, szülni, és a férfiakhoz hasonlóan meghalni is függetlenül attól, hogy ez érzelmileg hogy érinti a nőt vagy a többi fontos szereplőt a történetben. Dönthetünk úgy, hogy ezt a törvényszerűséget a korlátok tükrén által, homályosan  látjuk: Mi vagyunk a Teremtő erő áldozatai, akikkel a saját teste bármit megtehet, függetlenül  attól, hogy akarjuk, élvezzük-e  vagy sem, ami történik velünk. Vagy nézhetjük mindezt a korlátlan szabadság felől is: A testünk csatorna, melyen keresztül képes megmutatkozni a Teremtés ereje és korlátlan hatalma- minden gazdasági, racionális vagy érzelmi körülménytől függetlenül.

A testünk mennyei csatorna. Akár örülünk ennek, akár tiltakozunk ellene.
A testünk mennyei csatorna. Akár örülünk ennek, akár tiltakozunk ellene.

Az öröm alapkövei: Bizalom és sebezhetőség

Az gyönyör tudása mellett a bűn élethosszigtartó közelségét is osztályrészül kaptuk fogantatásunk pillanatában: A genitális energiákkal ugyanis nemcsak teremteni, és gyönyört adni, de pusztítani is lehet ebben az anyagi világban. Aki találkozott már ezzel az aspektusával, nagy valószínűséggel fél teljesen átengedni magát még egyszer a Teremtés olykor letaglózó erejének. És ehhez minden joga megvan.
A női élet értéke messze túlmutat azon, hogy milyennek éljük meg a speciálisan női élményeket! Nem csökkentebb értékű, vagy kevésbé nőies az a nő, aki soha életében semmilyen formában nem él meg orgazmust, mint az, akinek tennie sem kell a gyönyörért, jön az magától is. Ugyanolyan jó anya, teljes értékű feleség, hasznos ember, és igazi nő az, akinek kiemelt szempont az érzéki öröm jelenléte a mindennapi életben, aki szülni is orgazmikusan szeretne, aki folyamatosan keresi az új meg új pontokat és formákat a szexuális gyönyör beteljesítésére, mint az, akinek ez soha nem ilyen fontos téma.

Női élményeid, akárcsak az életed legfontosabb értéke, hogy a tied. Nem kell senki más felé "teljesítened", a cél egyedül a saját szubjektív elégedettséged.
Női élményeid, akárcsak az egész életed legfontosabb értéke, hogy a tied. Nem kell senki más felé “teljesítened”, a cél egyedül a saját szubjektív elégedettséged.

Amikor orgazmikus szülésről, szexről, anyaságról, női létezésről írok, ez a gondolatmenet mindig odaképzelendő a széljegyzetbe.
Ugyanakkor, ha valaki szeretné növelni az örömérzetét bármilyen(!) szituációban, a bizalom és a sebezhetőség felvállalása a kiindulási pontok. Ezzel természetesen nem arra célzok, hogy mindenkiben meg kell bízni, és minden körülmények között merni kell kitárulkozni. Hanem, hogy ha örömben akarsz élni és szülni, keresd az olyan embereket, helyzeteket, körülményeket, ahol nem kényszerülsz folyamatos védekező-állásba!

Kontrollvesztés vs. elfogadó válasz a kész helyzetre

Vannak helyzetek, amikor szabadon dönthetünk, megengedjük-e, hogy valami megtörténjen velünk vagy sem, de a fizikai létezés korábban kifejtett sajátosságából fakadóan mindigis voltak és lesznek olyan élmények, amik nem kérik a beleegyezésünket a megtörténésükhöz. Ilyen például a születés, a halál, és szülés is: Ha már egyszer benn van a baba az ember méhében, valahogy ki is kell jönnie. Nincs “skip” opció. És az sem lehet része a szülési tervnek, hogy mikor és hogyan induljon a folyamat,  meddig tartson, melyik testrészedben érezd a legintenzívebben összehúzódásokat, vagy hogy milyen legyen a kisbaba, aki világra jön. Amit befolyásolni tudunk: A körülmények optimalizálása, személyre szabása, és a pillanatnyi történés ítéletmentes befogadása, vagy akár pozitív érzelmi töltésű elfogadása- ami még kedvezőtlen külső körülmények között is a hatalmunkban áll.

“Hagyd magad, úgy könnyebb lesz.”- mint ősi női bölcsesség?

Hogy mindez miként működik a gyakorlatban, azt a szexuális aktus példáján keresztül fogom kifejteni. Ennek oka, hogy bár időnként meghökkentő félreértések kerülnek napvilágra, melyek rámutatnak, hogy sok ember számára még mindig nem ismeretes a különbség a konszenzuson alapuló örömszerző szex és a beleegyezés nélkül tárgyiasító szexuális visszaélés között, az a tény ma már talán többé-kevésbé  átment a köztudatba, hogy a szex akár nőként is lehet kellemes jóleső élmény.
50-100 éve- kisebb szubkultúrákat leszámítva- még erről szó sem volt a közbeszédben. A legszexpozitívabb tanács, amit egy fiatal lány útravalóul kaphatott nőrokonaitól így szólt: “A legjobb, ha hagyod magad, úgy könnyebb.” Mert ennél nagyobb befolyása egy átlagos nőnek nem volt a nemi életére. Sem abban, hogy kíván-e valaki egészséges, ivarérett felnőtt nőként szexuális életet élni a házastársával, sem abban hogy mikor és miként teszi. A szex minősége teljes mértékben az adott férfipartner “rendességén”,  és tájékozottságán múlt. Mivel a nyílt kommunikáció a témáról még házastársak között is társadalmi tabu alatt volt, nem volt ritka, hogy a legjobb, ami ki tudott sülni az egészből, hogy a józan természetű, jámbor férfi óvatosan, kíméletesen bánt az asszonnyal, aki hálából neheztelés nélkül elviselte mindezt az asszonyi lét elkerülhetetlen velejárójaként.

A "régen minden jobb volt"  torz és hamis nosztalgiája éppolyan káros, mint egy az egyben kukázni az úton előttünk járt nők tapasztalatait.
A “régen minden jobb volt” torz és hamis nosztalgiája éppolyan káros, mint egy az egyben kukázni az úton előttünk járt nők tapasztalatait.

Ma, hogy már tudjuk, hogy ennél mennyivel teljesebb élmény élhető meg, ha a megfelelő partnerrel vagyunk együtt, szabadon kifejezhetjük a vágyainkat, érzéseinket, szégyen  és bűntudat nélkül merünk kérni, sőt aktívan cselekedni az örömérzetünk fokozása érdekében,  felháborodunk ükanyáink (látszólag) passzív tűrésre buzdító tanácsán.
Holott, ha megtisztítjuk a patriarchátus bűneitől és a korabeli társadalmi-kulturális sajátosságok hozadékaitól, egy nagyon is hasznos  tiszta tanítást közvetít a mai nők számára is:  A nulladik lépés az öröm lehetősége felé, ugyanis, ha ellenállás és ítélet nélkül megengedjük, hogy megtörténjen, ami történni szeretne. Nyilván nem mindegy, hogy milyen a viszonyunk az illetővel, akinek átadjuk a testünket, és ő mit tesz vele, mennyire érezzük magunkat szabadnak határokat szabni felé vagy épp új kapukat nyitni magunkon a folyamat során, milyen a közérzetünk, hangulatunk…stb. De teljes kontroll mellett még a technikailag tökéletes kényeztetés is élvezhetetlen. Valamennyi önátadás, sodródás, megengedés mindenképpen szükséges az örömteli szexhez- és a katarktikus szülésélményhez is!

Potenciálisan Örömteremtő ERŐ

Ezt a bekezdést csak azok olvassák, akik el tudják fogadni azt az állítást, hogy egyes nők nemcsak eltűrni képesek, de bizonyos helyzetekben egyenesen vágyhatnak rá, hogy a nyers, és bárdolatlan genitális Erő, az anyagi létezés teljes súlyával áthatoljon a testünkön. Ez az élmény megélhető a különféle transz-állapotokban- akár érintés nélkül, a  behatolásos közösülések során, a markáns, erős testérzetek keltésével  járó (nem feltételenül szexuális töltetű) játékok hatására,  és megtörténhet hüvelyi szülés közben is. Az, hogy csak ennyi lehetőséget sorolok fel, nem jelenti, hogy más módon ne történhetne meg. A női test nyitott csatorna a teremtő, örömszerző kreatív éteri és anyagi energiák előtt. 🙂
Nem állítom azonban, hogy a szülés csak azoknak a nőknek lehet kellemes élmény, akik “keményen (is) szeretik” a szexet. A szülésben rejlő orgazmikus potencia sokkal izgalmasabb és összetettebb  és annál, mintsem ilyen egyszerű ökölszabály-következtetéseket lehessen levonni vele kapcsolatban.

Az örömszerzés velünk született, ösztönös képesség, a gátlások, félelmek, kétségek testünk kielégítő működésében tanult reakciók.
Az örömszerzés velünk született, ösztönös tudás. A gátlások, félelmek, kétségek testünk kielégítő működésében tanult reakciók.

Találkoztam már olyan történettel, hogy olyan nőnek adatott meg az orgazmikus szülés élménye, aki a testi  szerelemben nem sok örömöt talált, és az sem példa nélküli, hogy egy szép, háborítatlan (és nem is feltétlenül orgazmikus) szülésélmény old fel gátakat és nyit meg új dimenziókat a későbbi szexuális életben. De az is előfordulhat, hogy egy szexuálisan nyitott, ragyogó kisugárzású nő szép, megerősítő, eufórikus, de cseppet sem erotikus tapasztalásként éli meg a szülését, amit egy teljesen külön “szobában” őriz az emlékezetében, függetlenül minden más testi megéléstől.

Az adás kielégülést nyújt- akkor is ha néha lemondással is jár

Kultúránkban az adás gesztusa- főleg ha nő részéről történik- mindig örömtelen, sőt szenvedést és lemondást kívánó hősi áldozatvállalásnak van beállítva. A nő dolga a klasszikus párkapcsolati és szexuális szereposztásban kizárólag a reagálás, befogadás, elfogadás. A patriarhátus ezzel garantálja a férfi hatalmi pozicióját, aki a bőkezű adással kvázi megvásárolhatja a jogot a “megajándékozott” nő birtoklására, és  hogy lelkes adakozás érzelmi ragaszkodással és szexuális rendelkezésre állással legyen viszonozva a részéről. A gyermek viszont a nő ajándéka a férfi , sőt az egész társadalom részére- legalábbis a konzervatív  patriarchális logikában.( A hímsovinizmus legújabb hulláma már a férfi  kegyének tekinti, hogy “enged” a női hisztinek, és lemondva a gyerektelen élet kakiszag- mentességéről, méltóztatik megengedni az asszonynak, hogy szüljön egy vagy két gyereket-de ugyanúgy elvárja a teljeskörű kiszolgálást.)

Az egymásról való gondoskodás vágya és képessége emlős  mivoltunkból fakad- de egyedül az ember épített ki olyan társadalmi berendezkedést, amelyben ez a tevékenység örömtelen teherként, "szívatásként" élhető meg. Természetes körülmények között több feszültséget jelent nemtörődni az utódainkkal, szeretteinkkel, mint engedni  ezirányú ösztönös, jutalomhormonokat felszabadító késztetéseinknek.
Az egymásról való gondoskodás igénye és képessége emlős mivoltunkból fakad- de egyedül az ember épített ki olyan társadalmi berendezkedést, amelyben ez a tevékenység örömtelen teherként, “szívatásként” élhető meg. Természetes körülmények között több feszültséget jelent nemtörődni az utódainkkal, szeretteinkkel, mint engedni ezirányú ösztönös, jutalomhormonokat felszabadító késztetéseinknek.

A szűz-szajha mítosz egyik alaptézise, hogy az anyák azon mártíri hősiességükért érdemlik a tiszteletteljes bánásmódot- és “kanos” pajzán huncutságoktól való kíméletet, hogy gyermekeket szülnek (a férjüknek),  és önzetlenül gondoskodnak a szeretteikről. Ezzel szemben normális körülmények között a gyermekvállalás és a gondoskodás elsősorban örömforrás (nemtől függetlenü)l. Ha olyan környezet és elváráshalmaz veszi körül az embert, hogy kizárólag lemondásnak és sanyarú áldozathozatalnak tudja megélni a szülői feladatait, az ritkán ébreszt őszinte hálát és tiszteletet a többiekben- bűntudatot és szánalmat annál inkább.

Záró gondolatok

Nem vonom kétségbe a szülői lét nehézségeit, mint ahogy a szülés vagy az élet fájdalmát sem.  Mindössze arra próbálok rámutatni, hogy a küzdés -ami  Madách szerint az élet  célja, nem feltétlenül hat az öröm, a hála és a megelégedés érzése ellen.

Írásommal nem volt szándékom azt sem sugallni, hogy menjünk bele számunkra egyértelműen káros vagy mérgező helyzetekbe, vagy, hogy szenvedjünk bízva bízván akkor is, ha van lehetőségünk pozitív irányban változtatni a helyzetünkön. Nem tagadom a szülészeti és a párkapcsolati erőszak létezését, és gyakoriságát sem, és eszem ágában sincs azt állítani, hogy  a női orgazmus- akár szülés, akár szeretkezés közben, vagy bármikor máskor kizárólag a pozitív hozzáálláson múlna. Ugyanakkor állítom, hogy lényegesen több lehetőség lenne az orgazmikus  örömre a nők- és a férfiak -életében is, ha kevesebb merev elvárással és megengedőbb nyitottsággal fordulnának az élet spontán, kiszámíthatatlan , és végső soron irányíthatatlan természete felé, és büszkeségen és hálán alapuló élő kapcsolatuk lenne örömszerző, életadó genitális energiáikkal, bizalommal mernék vállalni- legalább az általuk szabadon választott személyek jelenlétében a sebezhetőség kockázatát- és talán az sem olyan mellékes tényező, hogy el tudják -e fogadni, hogy létezik egy náluk nagyobb Hatalom, amely nem büntetésből eresztett a fizikai létezésbe, hanem szeretetből  engedte meg, hogy ezt a küzdelmes, időnként fájdalmas, elkerülhetetlenül halállal végződő- mégis orgazmikus utat megtehessük.

párpregnancy-2712892_1920születik

Karnyújtásnyira

Karnyújtásnyira tőlem az anya
tétován nyújtom felé kezem,
ez a tánc most nem az enyém,
 hagyom, hogy ő vezessen.
Karnyújtásnyira tőlem a csoda,
mely néha velem is megesett-
Ölelésre tárta karját,
és nem lépett közelebb.
Karnyújtásnyira tőlem a fiú,
Nem nyúlok érte, nem az enyém
Csak szememmel ölelem át,
magzatmázas kis testét.

Karnyújtásnyira tőlem a család,
Én pedig csak áldott idegen
a szűk falakat feszegető
örömöt szemlélhetem.

 

Most békés szívvel maradhatok
A küszöb másik oldalán.
Szemtől szemben az ígéret földjével
lépésnyire a boldogságtól-
Biztonságos távolságra tőle.

Innen teljességében látszik mindaz,
Amiért mindigis hiába nyújtottam volna a karom.
Most bocsásd el Uram, szolgádat
beszéded szerint békességgel,
mert látták szemeim az üdvösséget.

2014. január 17.

Csodálatos gyermekágy

Szülés után mindenki figyelme az újszülöttre összpontosul, és ez valahol így is van rendjén, hiszen ezt diktálja a gondoskodási ösztön. Mégis most rád, a frissen szült édesanyára vinném a fókuszt. Márcsak azért is, mert az újszülött baba ellátásához még hosszú évekig szükség lesz a te vitalitásodra, testi-lelki állóképességedre. Amit- a sikeres szoptatáshoz, a stabil kötődéshez, és az elégedett szülőséghez hasonlóan ebben a kitüntetett  jelentőségű, mágikus időszakban tudsz megalapozni.

Átváltozás

A babádnak 9 hónapon át otthont adó tested elkezdi a visszaalakulást- már percekkel a lepény megszületése után. De ekkora volumenű változáshoz hosszú hetekre van szükség.
A méhed visszahúzódik tyúktojásnyi méretűre, miközben a méhlepény helyén maradt seb is begyógyul. A belső szerveid “visszavándorolnak” eredeti helyükre, a gátad- főleg ha tornáztatod- visszanyeri régi erejét, és a 6. hét végére képes lesz alátámasztani a belső szerveidet a picibabádat hordozva is. Addig viszont szigorú fekvés! Legalább 3-4 hétig, de a legjobb, ha még a 6.-8. héten sem vagy egész nap talpon.

Az egésznapos fekvés nem kell, hogy izoláljon a szeretteidtől!
Az egésznapos fekvés nem kell, hogy izoláljon a szeretteidtől!

Miért? Mert így segíted a természetes regenerálódási folyamatot: a sebgyógyulást, a belső átalakulást, így tudsz a legtöbbet pihenni (a nyugodt, relaxált állapothoz fontos, hogy a babáddal egy légtérben heveréssz éjjel-nappal!), így veszed észre a legkorábban a babád szopási jeleit- vagyis a melleid túltelítődését és fájdalmas gyulladását, és sok más  szoptatási problémát.

Nem betegség, de indokolt a kímélet

A mi kultúránkban a komoly sérülések és súlyos betegségek idején engedjük meg magunknak az egésznapos ágynyugalom luxusát. (Holott nőként ez minden holdhónapban 3-5 napon át járna!) Fogd fel  a gyermekágyat egy kis otthoni wellnessezésnek! 🙂
Nem ritka, hogy épp a legnehezebb, mély testi-lelki sebeket hagyó traumatikus szülések után érzik azt a nők, hogy ki kell pattanniuk az ágyból, és toppon lenni már 1 héttel szülés után ezzel bizonygatva, hogy  nem is olyan nagy ügy, ami történt, nem tudta őket maga alá gyűrni az élmény. De lehet hasonló motivációja egy olyan nőnek is, akinek az szülés egy régóta vágyott erőt adó élmény volt: Most aztán irány a Kékestető  háton a babával, vagy  a nagy, félbehagyott projekt (könyv, tanulmány, disszertáció, művészi alkotás) befejezése az éteri teremtő energiák segítségével. Vízszintes testhelyzetben, a babával bőr-bőr kontaktusban ez utóbbinak végülis nincs is akadálya, de fontos  időről időre megállni  és figyelni- hogy vagyok valójában, mint anya. A kreatív drive nagyon messze tud vinni a fizikai valóságtól, ugyanakkor erőnek erejével sem érdemes “csak” feküdni és szoptatni egész nap, ha buzog bennünk a vágy az alkotásra, tanulásra, kapcsolódásra, szellemi feltöltődésre.

Fontos, hogy legyen időd néha megállni és élvezni a pillanatok szépségét,  gyönyörködni az apró  részletekben.
Fontos, hogy legyen időd néha megállni és élvezni a pillanatok szépségét, gyönyörködni az apró részletekben.

Ami odafigyelést igényel.

A vágott sebeket a szaksegítő javaslata szerint kell ápolni és tisztántartani. A repedéseknek sokszor elég a vizes lemosás és a csukott lábbal fekvés.
Az akaratunk és beleegyezésünk ellenére ejtett metszések mindenképpen sebet ejtenek a lelkünkön is, de egy racionálisan elfogadható,  életmentő beavatkozást is idő lehet érzelmileg a helyére tenni. Az önmagunkkal szembeni türelem, a gondoskodó légkörű párkapcsolat, és a nyitott szívvel hallgató asszonytársak sokat segíthetnek a testi-lelki gyógyulásban. Ha nincsenek ilyen nők a környezetedben, az EMMA vonalhoz is fordulhatsz segítségért.
A mellbimbón ejtett sebeket rossz mellretapadás okozza. Az egyszeri bakik könnyen és maguktól gyógyulnak: 1-2 napon belül javulást kell érezned. Ha nem ezt tapasztalod, valószínűleg összetettebb problémával állsz szemben, kérd mielőbb önkéntes szoptatási segítő vagy laktációs tanácsadó segítségét!

A megfelelő szoptatós testhelyzet megtalálása sok  kreativitást igényelhet, ha  császármetszéssel szültél, gátsérülésed, aranyered van. Ne add fel! Kísérletezz addig, amíg rá nem találsz a mindkettőtöknek komfortos pozicióra!
A megfelelő szoptatós testhelyzet megtalálása sok kreativitást igényelhet, ha császármetszéssel szültél, gátsérülésed, aranyered van. Ne add fel! Kísérletezz addig, amíg rá nem találsz a mindkettőtöknek komfortos pozicióra!

A szülés módjától függetlenül fontos a gátad megerősítése. Ahány szakember, annyi álláspont arról, hogy lehet-e hosszan, és egészségesen élni gátizomtorna nélkül (vagy elég  a nagyon aktív, örömteli szexuális élet), de az biztos, hogy nagyon sokat ad az élet teljességéhez, ha jól ismered, és magabiztosan tudod akaratlagosan is használni a medencefenéki izmaidat. Ha teheted, már a szülés, sőt a gyermekvállalás előtt menj egy tanfolyamra, és kezd el a rendszeres tornát. Ellentétben a többi mozgásformával intimtornázni már órákkal a szülés után lehet- sőt ajánlott, persze szigorúan fekvő testhelyzetben, óvatosan, fokozatosan emelni az intenzitást és az ismétlés-számot.

A gyermekágyi vérzés szakaszosan ürül, de napról napra gyengébb. Vagyis: Az rendben van, hogy napközben ingadozik az intenzitása, a lényeg, hogy a tendencia enyhülést mutasson. Az első 2 hétben távozhatnak csomósabb, darabosabb véralvadékok , melyek mérete időnként meglepő lehet. Ha egy ilyen darab megközelíti a ping-pong labda méretét, inkább hívd fel a téged gondozó szaksegítőt, és kérd ki a véleményét.
Ugyanez a teendő, ha nem akar gyengülni az intenzitás, vagy a gyengülés után újra erősödést tapasztalnál

A női lélek sebezhető ebben az időszakban. Normálisak és természeteesek az érzelmi hullámhegyek, hullámvöllgyek. Nem elvárás a nonstop rózsaszín eufória! Sokat segít a társas támasz, olyan emberekkel vedd magad körül, akik meg tudják engedni neked, hogy önmagad lehess. Az első hetekben semmiképp ne maradj félnapokra egyedül!

Az anyá válás nemcsak a csládi rendszert, a baráti kapcsolatokat is átalakítja. Engedd el azokat az embereket, akik nem tudnak mit kezdeni az új élethelyzeteddel, hogy  legyen helye az új életszakaszodban megerősítő kapcsolatoknak.  Egy feltétel nélküli elfogadáson alapuló női  szövetség hatalmas erőforrás lehet!
Az anyá válás nemcsak a családi rendszert, a baráti kapcsolatokat is átalakítja. Engedd el azokat az embereket, akik nem tudnak mit kezdeni az új élethelyzeteddel, hogy legyen helye az új életszakaszodban megerősítő, újonnan kibontakozó kapcsolatoknak. Egy feltétel nélküli elfogadáson alapuló női szövetség hatalmas erőforrás lehet!

Előfordulhat, hogy nem a családodból kerül ki az az ember, akinek tabuk nélkül ki tudod beszélni az érzéseidet. Akkor legyen egy barátnő, anyatárs, vagy gyermekágyas segítő. Valaki mindenképpen legyen, aki legalább hetente kíváncsi arra, hogy hogy vagy!
Mikor lehet újra…

Figyelem! Az alábbiakban több szakember véleménye, sok-sok édesanya története meghallgatása után és saját női tapasztalataim alapján kikristályosodott egyéni, szubjektív véleményem olvashatók, nem univerzális, tévedhetetlen igazságok, szakmai ajánlások!

Sétálni?  A kertben  “levegőzni” pl. egy kis kerti hintán, vagy pléden heverészve akár pár nappal a szülés után. Hosszasan gyalogolni: Minimum 3-4 héttel a szülés után ahogy erőd engedi. Próbálj fokozatosságra törekedni, és inkább ess a túlzott óvatosság “hibájába”, mintsem megerőltesd magad.
Sportolni?  Ez attól függ mennyire voltál aktív a várandósság alatt, lletve milyen mozgásformát űznél. 6 hét pihenés erősen javasolt akkor is, ha csak a leginkább gátbarát sportok valamelyikét választanád. Minél megterhelőbb a kiszemelt sport, annál több időt célszerű adni magadnak. Megfontolhatod, hogy olyan foglalkozást választasz, ahol kimondottan szülés utáni női testre van kitalálva: baba-mama jóga, hasizom záró tréningek, babástorna-
vagy hónapokkal (!!!) a gyerekágy után szóba jöhetnek a hordozós sportok is.
Hordozni?  A pici babát akár újszülöttkortól hordozhatja apa, nagyszülő, vagy ha van korban, fizikumban a feladatra alkalmas nagytesó. A gátadnak viszont kijár a 6 hétnyi türelmi idő. Addigis edzed szorgalmasan a gátizmaidat! 😀
A nagytesót remélhetően már várandósan hozzászoktattad, hogy egy jó darabig csak “szimbolikusan” lesz felkötve a te hátadra. A bátyó, vagy nővérke hosszas cipelése, hordozva altatása inkább maradjon kizárólag Apa feladata még bő 3-4 hónapig!
Szexelni? Amikor kedved van, és enged a baba. 😉 A hat hét nem egy egyénre szabott ajánlás, hanem egy átlag: A legtöbb nő ennyi idő után fizikailag már alkalmas arra bonyolult, sok ismeretlen tényező által befolyásolt folyamatra, amit szexnek hívunk.
Van, aki már ennél jóval hamarabb ráveti magát a gyermeke(i) apjára, és van, akinek a lassú, óvatos kóstolgatás lesz az útja. Egy biztos: A szülővé válás csodás rítusától kezdve hosszú éveken át a szex csak egyféleképpen működhet kölcsönösen örömteli módon: A nő vezet, a férfi pedig figyelmesen követi. Igen, ez pont az ellenkező koreográfia, mint ami a médiából ömlik ránk, de ez van. Az anyai test radikálisan őszinte, ha mindketten elbírjátok  az asszertivitását és nyitottak vagytok alázattal és őszinte csodálattal viszonyulni hozzá, egy igazán szép, kölcsönösen gazdagító út vár rátok.
Medencébe ülni, fürdeni?  Otthon, ha mindenki egészséges “alul”, elvileg akár az első héten is, de ha biztosra akarsz menni várj a folyás végéig. Utána mehetsz akár strandra is, legalábbis nem nagyobb a kockázat, hogy összeszedj valamit, mint bármikor máskor.
Megszabadulni a babától legalább 1 órára? Ez az igény háborítatlan szülés után, egy jól támogatott gyerekágyban legkorábban a harmadik hét vége felé merül fel, majd, amikor apa, vagy nagyi csakugyan leviszi a kicsit tologatni az utcavégi parkocskába, 20 perc múlva mégis visszahozásra kerül az édesanya kérésére. 🙂 Nagyon fontos, hogy olyan segítők vegyenek körül, akik nem ítélkeznek  sem a fel-fellobbanó szabadulási vágyad, sem a végsőkig való ragaszkodásod felett, türelmes, feltétel nélküli támogatással kísérik anyává érésed útját. Mert ugye, nem gondoltad, hogy “kész” szülő leszel, mihelyt  magadhoz öleled az újszülöttedet, vagy akár a hat hét lejárta után? A szülőség egy életre szóló ismerkedés- a gyermekeddel, és önmagaddal, mint szülővel. 🙂
pocikézfogósnagylánymother-and-daughter-3281388_1920