2017. február havi bejegyzések

“Hol voltam, mielőtt megszülettem?”

Boldizsár Ildikó “Királyfi születik” című lenyűgözően szép mesekönyvében a Királyfi mindhiába próbál visszaemlékezni, hol volt mielőtt megszületett, s ez mélységes mély bánatot okoz neki. Szerencsére két holló a segítségére siet, nemcsak elmesélik, honnan származik, de támogatják is a Királyfit abban, hogy a maga módján be is tudja fogadni mitikus szármázástörténetét.

.királyfi

Ahogy nyiladozik a te kiskirályfid vagy kiskirálylányod értelme, őt is elkezdi majd foglalkoztatni ez a kérdés, ahogy minden embert, aki valaha a világra jött, és aki ezután jön majd a világra.
Ahogy benned is felmerült gyerekkorodban. Emlékszel még rá? Te találtál olyan “hollókat”, akik a segítségedre voltak a visszaemlékezésben?  Kik voltak ők, és hogyan fogadták érdeklődő, ártatlan kérdéseidet. Őszintén, egyszerűen és érthetően válaszoltak rá? Vagy zavarba jöttek, kínos csendbe burkolóztak? Elviccelték, esetleg valami olyan sztorival álltak elő, aminek a valósághoz annyi köze sincs mint a Királyfiról szóló tündérmesének?(ami valójában a szimbólumok nyelvén nagyon is a valóságról szól!)
Megvígasztaltak, vagy még mélyebbre taszítottak a bánatodban?
Szeretnél te jobb hollója lenni a gyermekednek, de nehezen találod a megfelelő szavakat?
Vagy kétségeid vannak azzal kapcsolatban , nem lesz-e elviselhetetlenül fájdalmas az emlék a kis lelke számára? Talán mert számodra szinte elviselhetetlenül fájdalmas emlékei is vannak a történteknek? Vagy pont az aggaszt, hogy reagálnak majd a világ sebzett szívű emberei a ti csodálatos, örömteli történetetekre?
Netán a hollótársaddal nem juttok egyetértésre, miről mit érdemes megosztani a kiskirályfival, vagy kiskirálylánnyal?

Silváná Ávila rajza
Silváná Ávila rajza- forrás: Pinterest

Aggaszt, hogy mi lesz, ha a közös “repülés” során olyan tájakra tévedtek, amik még neked is ismeretlenek? Ha nehéz kérdéseket tesz föl a gyermeked , például, hogy miért nincs az apukáknak is olyan szervük, ami képes kihordani egy babát? Vagy miért van cicijük, ha nem szoptatnak? Hogy miként lehet gyermeke két olyan embernek is, aki folyton csak veszekednek, mint például az ő kis pajtásának a szülei?
Vagy hogy van-e olyan, hogy  valaki nem vágyik kisbabára és mégis kialakul a pocakjában? Van-e olyan, hogy valaki vágyik rá és mégsem? Miért születnek a babák leggyakrabban kórházban? Hogy lehet, hogy a dédmama meg otthon szülte a nagyit?

Forrás: Pinterest
Forrás: Pinterest

Nem kell tudnod minden kérdésre a választ! Csak repülj mellette és vele, bármerre keresgél. Lehet, hogy ő új  válaszokat talál, új ösvényeket fedez föl, új tájakat jár be, amint a saját létezése eredetét kutatja föl.
A fogantatásunk, a magzati létünk, és a születésünk izgalmas, szép, de bonyolult, mély, sokrétű titkok, amelynek teljes kibontásához, egy élet is kevés lehet.
De az emlékek felkutathatók, elfogadhatók, a Királyfi bánata enyhíthető.
Csak kísérjék megfelelően támogató “hollók”, emlkező útján.
táj
IMG_3103