Egyéb kategória bejegyzései

star-clusters-11027_960_720

A szülés szakaszai 4.- Az átmeneti szak

Az átmeneti szak a szülés többnyire időben legrövidebb szakasza- csak egészen ritkán tart tovább néhány rendkívül erős és hosszú ideig tartó kontrakciónál. Mégis gyakran ez a rész jelenti a legnagyobb kihívást- mind a szülő anya, mind az őt segítők számára. A gyógyszeres szülészeti fájdalomcsillapítás korai évtizedeiben ez volt az a pont, amikor már előszerettel elbódították az anyákat, hogy ne okozon annyi kényelmetlenséget  az elátásuk a fehérköpenyes orvosuraknak. A kábításos eljárások mára szerencsére kimentek a divatból, de a mai napig ezzel a szakasszal azóta sem tud mit kezdeni a medikális gondozási modell. Miért ilyen nehéz ez a szakasz?

Az Élet és Halál kapujában

A méhszáj gyakorlatilag eltűnőben, és a szülések túlnyomó többségében, ha korábban nem repedt még meg a burok, legkésőbb az átmeneti szakban ez is bekövetkezik. Nincs többé visszaút: A baba hamarosan megszületik. Ez egy nagyon súlyos megélés főleg nekünk, modern, nyugati nőknek, akik egész életünket egy halál- és transzcendens létezés tagadó kultúrában éljük le.
A új emberi élet közelgő kezdete, és a várandósság végérvényes lezárulásán túl a kontrakciók ereje is a halál közelségét idézik: Úgy érezheted, elérkeztél tűrés küszöböd határához, nem bírod tovább. Sokszor úgy fejezik ki ezt az érzést az anyák, hogy “Meghalok!”  És tulajdonképpen igazuk is van: Az addigi gyerektelen/egy/két/három/négy/ötgyerekes anya élete véget ér, és születik egy új anya, aki a most születő gyermekért is felelősséggel tartozik.
Vannak nők, akiket megijeszt ez a “magára maradt”, elárvult lelki állapot, hogy senki másra nem számíthatnak a szülés hátralévő szakaszában saját magukon kívül.
A kontrakciókat befolyásolhatatlan combreszketés, remegéskíséri, ez különösen azoknak a nőknek lehet nehéz megélni, akiknek traumatikus emlékeik vannak azzal kapcsolatban, hogy nem volt kontrolljuk a testi történéseikkel kapcsolatban (műtétek, traumatikus előző szülésélmények, nemi erőszak, bántalmazás, gyerekkori abúzus)

Sok anya úgy érzi, a saját ereje  nem elég, hogy átsegítse a szülés tengerén. Sprituálisabb beállítottságú édesanyák előnyben: Elképzelhetik, amint azok a transzcendens segítő entitások, energiák, akikben hisznek, bíznak, vagy akár őseik szelleme a segítségükre siet, adva a saját erejéből, vagy csendesen bíztatva őt a kitartó küzdelem folytatására.
Sok anya úgy érzi az átmeneti szakban, hogy a saját ereje nem elegendő, hogy átsegítse őt és gyermekét a szülés tengerén. Sprituálisabb beállítottságú édesanyák előnyben: Elképzelhetik, amint azok a transzcendens segítő entitások, energiák, akikben hisznek, bíznak, vagy akár őseik szelleme a segítségükre siet, adva a saját erejéből, vagy csendesen bíztatva őt a kitartó küzdelem folytatására.

Mi segíthet ebben a fázisban?

Ezt a legnehezebb  előre megjósolni. Van, akinek jól esik, ha két kontrakció közben- sőt akár kontrakció alatt is beszélnek hozzá, bíztatják, érintik, biztosítják arról, hogy nincs egyedül ezekben a nehéz pillanatokban. Mást ez idegesít, jobban szeret elmerülni a saját belső valóságába, és nem akarja, hogy bármi kifelé fordítsa a figyelme fókuszát. Általában a stimuláló(masszászs, simogatás) vajúdástámogató technikák már elutasításra kerülnek ebben a szakaszban, jobban esnek a hosszú, stabil, biztonságot sugalló, “földelő”  érintések. Ugyanakkor azok, a nők, akik még ilyenkor is igénylik a szerelmi partnerük gyengéd, erotikus ingerlését arról számolnak be, hogy még ezek az intenzív kontrakciók is fájdalommentessé, sőt akár orgazmikus érzetté változtathatók ilyen módon.

Mi nehezítheti meg ezt a szakaszt?

A nem megfelelő kísérési stílus, ha a segítőid “fegyelmezni próbálnak”, ahelyett, hogy  teljes elfogadást sugároznának a gesztusaikkal, szavaikkal.Nagyon hangos, és egészen különleges, állatbőgésre emlékeztető hangok jöhetnek ki a torkunkon, de az sem ritka, hogy válogatatlan káromkodások hagyják el a szánkat. Más csak jajgat, az anyukáját vagy a Jó Istent szólongatja. Ez teljesen rendben van, a normális folyamat természetes velejárója.
A legtöbben ilyenkorra már elengedik a kakilással kapcsolatos szorongásaikat, aki mégsem, az belassíthatja egy kicsit a természetes megnyílás, mindent elengedés folyamatát. Azonban ebben a szakaszban már többnyire a testi ösztönöké a végső szó a tanult szégyenérzettel, illemtudással, megfelelési szándékkal szemben.

Legyen karnyújtásnyira a kis kulacsod, lehetőleg bontott állapotban. Ebben a szakaszban gyakori az intenzív verejtékezés.

Legyen karnyújtásnyira a kis kulacsod, lehetőleg bontott állapotban. Ebben a szakaszban gyakori az intenzív verejtékezés.

Ebben a szakaszban sok nő keresi a közelséget a földdel: szívesen veszünk fel guggoló, négykézlábas  vagy akár fekvő pózokat. Kórházi szülés esetén tanácsos kerülni a hanyattfekvésben történő megpihenést a hagyományos magasított szülőágyon-hacsak nem vagy békében a lehetőséggel, hogy a hatékony kitolást rendkívül megnehezítő “kőmetsző” pózban adj végül életet a gyermekednek. A tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy ritkán van elég energiakapacitás lemászni róla a későbbiekben.

hullám

A szülés szakaszai 3.- Az “intenzív szak”- Amikor igazán komolyra fordulnak a dolgok

Egyes szakértők szerint az aktív szakasz inkább 6 centis tágulás fölött lenne érdemes aktív szakaszról beszélni, míg mások a  tágulási szakasz legvégét egészen az átmeneti szak kezdetéig “intenzív szaknak” nevezik.
Annyi biztos, hogy ezen a ponton már nagyon karakteres, markáns méhmunka zajlik, és a lélek szintjén is tudatosult, hogy “szülünk.”  Ez a szakasz a legmegfelelőbb, hogy kórházba induljunk- amennyiben nem intézményen kívüli szülést tervezünk: Még pont  beérünk kitolás előtt, de már nem valószínű, hogy a szülőszobai felvétellel járó procedúra megakasztaná, vagy tartósan lelassítaná a már olajozottan működő folyamatot.

Talán ebben a szakaszban a legfontosabb a verbális megerősítés. Egy jókor kimondott szuggesztív mondat, akár az egész hátra lévő vajúdásra elegendő lelki muníciót adhat.
Talán ebben a szakaszban a legfontosabb a verbális megerősítés. Egy jókor kimondott szuggesztív mondat, akár az egész hátra lévő vajúdásra elegendő lelki muníciót adhat.

A méhszájad tovább puhul és tágul, egészen 8-9 centiig. Hormonális okokból kifolyólag lehet hányingered, akár hányhatsz is, de a közelgő kitolás energiaigényéről sok anya szervezete épp farkasétvággyal reagál. Ilyenkor már végképp nem opció a késsel villával étkezés, sokaknak még rágni is nehezükre esik( ezt ilyenkor már ne is erőltessük) A segítőidnek inkább a szopogatható ételféleségeket érdemes kartávolságban kínálgatni: szőlőcukor, csoki, banán, “tubusos” gyümölcspürék. A folyadékbevitel, és a rendszeres pisilés továbbra is nagyon fontos! Érdemes a kontrakciók közötti időt kihasználni egy kis kortyolgatásra.

Háborítatlan körülmények között a legtöbb anya az átmeneti szakhoz közeledve  minden ruhát levet magáról.
Háborítatlan körülmények között a legtöbb anya az átmeneti szakhoz közeledve minden ruhát levet magáról.

A 3-4 percenként, vagy még sűrűbben érkező hosszú kontrakcióhullámok következtében folyamatossá válik a módosult tudatállapotod. Már a köztes időben sincs kedved trécselni.
Sokan a statikusabb várakozási testhelyzeteket kedvelik ebben a szakaszban. Üldögélnek a WC-n vagy a párjuk ölében,  a bordásfal mellett guggolnak vagy négykézláb kuporognak a földön. Mozgás már többnyire csak kontrakció alatt van egy kis medencebillentés, térdrogyasztás, terpesznyitás, előredőlés. Ha a babád még mindig nem készül fel az útrakelésre a segítőid javasolhatják, hogy  járkálj továbbra is, vagy rugózz kicsit a vajúdó labdán. Ha a dúlád vagy a bábád ért a rebozó technikákhoz, elképzelhető, hogy felkínálja neked, hogy ilyen módon támogassátok a folyamatot.

Mi segíthet a további hatékony vajúdásban ebben a szakaszban?

-Aromaterápia (minden formában)
– Forró borogatás
-Kádfürdő
-Érzelmi támogatás
-Szabad hangadás
– Szaksegítség jelenléte, a baba állapotának rendszeres ellenőrzése- lehetőleg a kismama megzavarása nélkül.

Mi akadályozhatja a folyamatot?
– Szeparáció a számodra fontos kísérőktől
-Felesleges belső vizsgálatok
-Idegenek jelenléte
-Szőnyeg alá söpört konfliktusok (főleg a pároddal vagy a szüleiddel)
-Elgyászolatlan női veszteségek
-Indokolatlan beavatkozások
-Szabad testhelyzetválasztás megtagadása pl.: hanyattfektetés

A testi érintés az egyik legjobb természetes fájdalomcsillapító. A partner szeretetteljes gyengéd simogatása, masszázsa vagy csupán "kézrátétele" akár pszichés elakadásokon is  segíthet  átlendülni.
A testi érintés az egyik legjobb természetes fájdalomcsillapító. A partner szeretetteljes gyengéd simogatása, masszázsa vagy csupán “kézrátétele” akár pszichés elakadásokon is segíthet átlendülni.

 

átadás

A szülés szakaszai 2. : Az aktív szak- Amikor már biztos vagy benne, hogy ez “az”

Néha csak többszöri nekifutásra lendül át a vajúdás az aktív szakba, néha viszont az első “gyanús ” jeltől megállíthatatlanul halad előre a folyamat egyre gyakoribbá és erősebbé váló méhösszehúzódásokkal. A rohamszülések (vagyis amikor az első vajúdási testérzettől számítva 20-30 percen belül felsír az újszülött) a való életeben jóval ritkábbak, mint a filmekben, így kapkodásra semmi ok ebben az esetben sem.
Keresd meg azt a testhelyzetet, amiben a legkomfortosabban érzed magad, amikor jön a hullám. A legtöbb nőnek ebben a szakaszban az álló, kissé előre dőlő poziciók jönnek be,  sokan szeretik ahullám ritmusára ringatni a csípőjüket közben. Van akinek jobban esik, ha hátulról támasztják közben akár így:
vajúdótámasz
akár úgy, hogy ő maga  egy gimnasztikai labdán üldögél és ringatózik kontrakció közben.
Ha a kontrakciók még viszonylag ritkák, érdemes sétálgatni a köztes időben.

Ezek a trükkök mind abban segítenek, hogy a baba minél könnyebben utat találjon kifelé.

Mi történik a testeddel?

Többé-kevésbé szabályos időközönként jelentkező, egyre hosszabban tartó méhösszehúzódásokat tapasztalsz. Ezek segítik a méhszájad megnyílását, és a kisbabád irányba terelését. Tapasztalhatsz kis mennyiségű halvány vérzést a betéteden vagy a bugyidon, ez a tágulási vérzés, ártalmatlan, természetes kísérő jelensége a méhed munkájának. A “fájások” nem szükségszerűen járnak fájdalommal, sok anya inkább izomfeszülésnek, vagy egyfajta magával sordó energiaáramlásnak éli meg. Egy jól megválasztott testhelyzet, vagy egy kiadós masszázs jó szolgálatot tehet a komfortérzetedért.
Ahogy egyre lejjebb kerül a baba feje gyakrabban kellhet pisilned.

Az aktív szak végére a méhed kapuja már 6 -8 centire van nyitva!

A  kontrakciók erejét leginkább az alhasi területen vagy a keresztcsontban érezheted. Van olyan kismama, akinek a combjába sugárzik.
A kontrakciók erejét leginkább az alhasi területen vagy a keresztcsontban érezheted. Van olyan kismama, akinek a combjába sugárzik.

Mit érzel?

Egy vajúdó lányát kísérő cigány nagymama a következőképpen fogalmazta meg ennek a szakasznak a dinamikáját: “Ezek  mán mind olyan fájások, hogy azér’ mán belé-belé csípnek, de utána még eleresztik őt.” A kontrakciók alatt már befelé fordulsz, kizárod a külvilágot. De két kontrakció között- főleg, amíg ritkán jelentkeznek, egészen hétköznapi a tudatállapotod.

Van, aki egyedül vagy a párja családja jelenlétében szeret vajúdni ebben a szakaszban, de sokan igénylik már a társas támaszt. Nagyon hamar jól tud esni a tevőleges segítség, akár egy forró borogatás, akár egy-egy megerősítő mondat. Jó ha a segítőid  fel tudnak készülni, hogy bármikor jöhet a hívás, hogy "Gyere!" :)
Van, aki egyedül vagy kizárólag 1-2 bizalmi személy (partner, barátnő, testvér) jelenlétében szeret vajúdni ebben a szakaszban, de sokan igénylik már a dúlai, vagy bábai támaszt. Nagyon hamar  eljöhet az a pillanat, amikor már jólesne a tevőleges segítség, akár egy forró borogatás, akár egy-egy megerősítő mondat. Jó ha a segítőid fel tudnak készülni, hogy bármikor jöhet a hívás, hogy “Gyere!” :)

Mikor kell tájékoztatni a segítőidet?

Ahogy megbeszéltétek! Ebben a szakaszban már jó ha tájékoztatatod őket, hogy vajúdsz, akkor is, ha egyelőre nem kívánod a jelenlétüket!
Ha kórházi szülést tervezel fogadott szaksegítőkkel, érdemes felhívnod őket mielőtt indultok a kórházba.

Mikor kell kórházba menni?

Amikor már ott éreznéd magad nagyobb biztonságban. Fontos számításba venni a távolságot, és a forgalmat, de nem neked, és nem a vajúdásod alatt. Jó ötlet, ha a pároddal előre megbeszélitek, hogy mondjuk 2-3 óránként megkérdezi: “Maradnál még?”

Mi segíti ebben a szakaszban a folyamat biztonságos és hatékony haladását?
– Háborítatlan, lehetőleg  otthoni környezet. Ha ez nem adott, akkor sürgősen megteremteni-ha lehet bízd a párodra: Elküldeni a kotnyeleskedő nagyszülőket, és vigyék magukkal az anya fején ugráló totyogót is.
– Olyan személyek jelenléte, akik ismerik és értik a szülés természetét, tisztelik a szülő nő kompetenciáját.
– Evés, rágás, csókolózás, “zümmögés”, minden, ami az ajkak lazításával jár.
– Ivás és gyakori pisilés
– Zuhany, illetve, ha ép a burok, akkor kádfürdő
– Aromaterápia (szaksegítséggel való egyeztetés mellett)

A  csókolózás több fronton is hatékony: Nem csak az alsó és felső ajkakat lazítja, puhítja, de az oxitocin szintet és az anya érzelmi biztonságát is növeli. Ez pedig örömteli, meghitt légkört eredményez, ami ideális a szüléshez!
A csókolózás több fronton is hatékony: Nem csak az alsó és felső ajkakat lazítja, puhítja, de az oxitocin szintet és az anya érzelmi biztonságát is növeli. Ez pedig örömteli, meghitt légkört eredményez, ami ideális a szüléshez!

Mi lehet akadályozó tényező?
– Félelem
– Rossz emlékek
– Nem kívánt személyek jelenléte
– Komfortérzetet akadályozó körülmények(kellemetlen szagok, zavaró zene, beszéd, lámpakapcsolgatás)
– Nem személyre szabott vajúdástámogatás (intim testközelség, simogató kényeztetés, holott csak jelenlétre, vagy épp magányra vágysz- vagy pont fordítva, a számodra komfortosnál merevebb, távolságtartóbb gondoskodás.
– Evés-ivás korlátozása
– Indokolatlan hüvelyi vizsgálatok
-Beöntés, hashajtó kúp (ez véleményem szerint akkor is kétélű fegyver,  ha saját kérésre történik)
– Hanyattfekvő testhelyzet (Kivéve, ha tudsz aludni még két hullám között, de akkor is inkább a bal oldaladon.)

Minden egyes kontrakció közelebb visz a babádhoz!

Minden egyes kontrakció közelebb visz a babádhoz!

fürdő

A szülés szakaszai 1.- Látencia szakasz: Az édes “talán” hangulata

Hogy a vajúdás minden bizonnyal kezdetét vette, észlelheted a magzatburok megrepedéséből, és némi magzatvíz távozásából, vagy, ami a gyakoribb eset: intenzív, ritmikusan ismétlődő méhösszehúzódásokból. Ám a nyilvánvaló és minden kétséget kizáró jeleket olykor rejtett, alig észrevehető, finom történések előzik meg. Egyes- főleg többedszer szülő- édesanyák már az egészen korai, a baba születését akár hetekkel megelőző testi készülődésnek is a tudatában vannak, esetleg igénylik is a vajúdástámogatás bizonyos praktikáit már ebben a fázisban is. (Jellemzően a lelki-érzelmi megerősítést, “blokkoldó” beszélgetéseket, és a jelenlétet.) Ezzel nagyjából ismertettem is ennek a fázisnak a legfőbb jellemzőjét: A méhösszehúzódások- ha egyáltalán érzékelhetők – ritkán vagy szabálytalan időközönként jönnek. A legtöbb anya még kontrakció közben is képes befejezni a megkezdett mondatot, vagy tevékenységet. A látenciát szokás “szociális szakasznak” is nevezni. Az édesanya saját otthonában a számára kedves hozzátartozók barátok körében jellemzően barátságos háziasszonyként viselkedik, aki ugyan szeret az “est ünnepeltjeként” a társaság középpontja lenni, de érzékenyen gondoskodik a többiek szükségleteiről is.

Két méhösszehúzódás között ez az oldott jókedv a jellemz a látencia szakban. Sok kismama még kontrakció közben is nevetgél ilyenkor.
Két méhösszehúzódás között ez az oldott jókedv a jellemző a látencia szakaszban. Sok kismama még kontrakció közben is nevetgél ilyenkor.

 

Mi történik ilyenkor a testeddel?

A méhed leszáll, a babád leereszkedik, és a buksija (vagy ha faros, akkor a popsija)  beilleszkedik a kismedencédbe.  Méhnyakad megrövidül, majd szép lassan teljesen kifejtődik a nyákcsatorna.  A méhszájad elsimul, felpuhul, és elkezd megnyílni. Találkozhatsz a nyákdugóval, de lehet észrevétlen is a távozása. Mindenesetre bőséges hüvelyváladékot tapasztalhatsz az utolsó hetekben.
A méhszájat érő ingerek (a spontán “érés” és a baba “nyomakodása”) sok nőnél enyhébb vagy erősebb hányingerrel, olykor alkalmankénti kis mennyiségű hányással is járhatnak.
Hormonális okokból gyakrabban kellhet kakilnod, és nagyobb mennyiségű, lazább széklet ürülhet.

Mi történik a lelkeddel?

Izgatott és lelkes lehetsz, de meg is ijeszthet a küszöbön álló szülés. Mindkét érzés megengedett és normális, ugyanakkor óvakodj attól, hogy túlságosan belelovald magad bármelyikbe is! A legjobb, ha megpróbálod folytatni a normális, mindennapi életedet, amíg csak tudod! Ha van még lezáratlan, elintézetlen dolgod, kerítsd napirendre! Éjszaka és délután próbálj minél többet aludni, napközben keress örömteli, kényeztető, vagy “molyolós” tevékenységeket (pl. főzés, kézimunka, színezés, vagy más alkotó tevékenység)

Traumatikus emlékeket hordozó nők olykor begubóznak, elanyátlanodva(!) érzik magukat az előkészítő méhtevékenység alatt. Jó szolgálatott tehet a társas támasz, érzelmi megerősítés, gyengéd jelenlét.
Nehéz emlékeket hordozó nők olykor begubóznak, elanyátlanodva(!) érzik magukat az előkészítő méhtevékenység alatt. Jó szolgálatott tehet a társas támasz, érzelmi megerősítés, gyengéd jelenlét.

Dúlára lehet szükséged:
-Ha teljesen egyedül várod a már jópár órája érzékelhető kontrakciók felerősödését, szabályossá válását.
– Nagyon komoly érzelmi “csomagok” jönnek föl, és jól esne magad mellett tudni egy asszonytársat, aki nem ítélkezik, csak együttérzéssel meghallgat.
-Úgy érzed, nehezen tudsz leválni a környezeted elvárásairól és befelé fordulni.
– Szeretnél egy  női áldást kérni, mielőtt a Nagy Útra lépnél
-Betöltötted a terminust, és nyugtalanít, hogy nem tapasztalsz még semmi érzékelhető előjelet
-Nem vagy benne biztos, hogy amit érzel, az az-e már.

Azonnal konzultálj a szaksegítőiddel (bába, szülésznő, szülészorvos)ha:

-burokrepedés történik
– friss, élénkpiros, folyó vérzés esetén ( ilyenkor mentőt kell hívni!)
– ha a baba mozgásában tapasztalsz olyan változást, ami nyugtalanít ( Normális, hogy a babák ritkábban mozognak a szülés előtti napokban, és nincs már annyi helyük az élénk rúgdalózásra! Én ezt nem is  határolnám körül egzakt számokkal, hiszek abban, hogy minden édesanya érzi, hogy mikor van erről természetes  jelenségről szó szó, és mikor van valóban ok egy soronkívüli ellenőrző vizsgálatra!
– olyan gyakran és olyan sokat hánysz, nem sikerül újratölteni a folyadékraktárodat, elgyengültnek érzed magad.
– lázas vagy.

Minden egyéb esetben készülődj békében, szeretetben, családod, barátaid körében, és ráérsz tájékoztatni a segítőidet a vajúdás beindulásáról az aktív szakaszban!

Mi segít a látenciában?

Mind a vajúdás biztonságos dinamikáját, mind a pici babás időszak minőségi megélését elősegíti, ha kihasználjuk az utolsó lehetőségeket a zavartalan közös időtöltésre, nagy beszélgetésekre a párunkkal.
Mind a vajúdás biztonságos és hatékony dinamikáját, mind a pici babás időszak minőségi megélését elősegíti, ha kihasználjuk az utolsó lehetőségeket a zavartalan közös időtöltésre, nagy beszélgetésekre a párunkkal.

-“Fészekrakás”(Kórházi táska összepakolása, előre főzés a gyerekágyas napokra, babakelengye szorírozása…stb.)
– Evés, ivás, ami és amennyi jólesik
-Szex (ha épp a magzatburok!)
-“Örömmozgás” (pl. tánc, jóga)
-Kirándulás a szabadban
-Összebújás a nagyobb gyerkőcökkel, “kuckózós” családi együttlétek
-Társasjáték
-Alkotás
-Várandósságot lezáró rituális gesztusok (pocakfestés, utolsó fotók az áldott állapotról, vallásosoknak ima, esetleg gyónás, ha van rá lehetőség…stb.)
-Alvás
-zenehallgatás

A látencia alatt a legtöbb anyának még kimondottan jólesik a nagyobb tesók jelenléte,  és szívesen el is látják a mindennapi teendőket velük kapcsolatban
A látencia alatt a legtöbb anyának még kimondottan jólesik a nagyobb tesók jelenléte, és szívesen el is látják a mindennapi teendőket velük kapcsolatban

Mi hátráltatja vagy veszélyeztheti a  vajúdás biztonságos és hatékony  haladását a látencia szakaszba?

– Ha idejekorán rápörgünk a “vajúdás-projektre” stopperrel mérjük a 35 percenként jelentkező Braxton Hickseket, vízszintes pozicióktól várjuk a csodát, ahelyett, hogy aludnánk, vagy ellazulnánk a párunkkal egy kellemes, de nem feltétlenül kimondottan vajúdástámogató funkciójú aromafürdőben.
– Ami a legrosszabb: Ha berohanunk a kórházba már az  első gyanús jeleknél
– TVzés, filmnézés
– Kockázatos fájáserősítő házi praktikák (gyógynövények, ilyen-olyan csodabogyók, “bábakoktél”..stb.) vagy “preventív”homeopátia (Főleg a szaksegítők javaslata és az ő tájékoztatásuk nélkül.)

Egyes anyák szülése többször is megindul, leáll, majd újra megindul és újra leáll mire az aktív szakba érnének. Ép burokkal,  jó anyai közérzet,  kompetens segítők várandósgondozása mellett semmi ok siettetni a természetes ritmust, mely minden egyes szülésnél más és más lehet- akár ugyanazon anya esetében is.

Áldott utat!
Áldott utat!