adminati összes bejegyzése

együtt

Mi az, hogy dúla?

ezo

Legutóbb a szilveszeri házibuliban tette fel nekem ezt a kérdést egy nagyon szimpatikus hölgy, kétszeres édesanya.
Nem volt egyszerű válaszolnom. Az előző évben  ismét sok dúlával volt szerencsém megismerkedni, hallottam, olvastam dúlás szülésről szóló részletes  és változatos  beszámolókat,  mind anyai, mind dúlai, sőt még apai oldalról is,  elolvastam a Dúlakönyvet, voltam szülésnél, jártam szoptatás körül segítő szakmai kompetenciákat fejlesztő képzésekre, és elkezdtem dúlának érezni, sőt vallani magamat. Eljutottam több olyan konferenciára, találkozóra, ahol szintén szóba került a dúlaság (ön)definíciója is. Mégis, mikor megtalált ez a kérdés ott, a szilveszteri beszélgetés során, nem sikerült néhány mondatba sűrítenem a feleletemet .

Azt gondolom, ahány dúla, annyiféleképpen látja, érzi, önti szavakba a saját dúlai identitását, illetve szerepét, szolgálatát, küldetését a szülés, a várandósság, vagy egyéb női folyamatok körül. Én csak a saját gondolataimat tudtam ezekről elmondani ott, a szilveszteri asztal mellett, itt a blogomon, és a későbbiek során is, ha esetleg újra felmerül a kérdés.

Hogy mit jelent számomra dúlának lenni. Számomra ez nemcsak egy foglalkozás, vagy egy élethivatás, hanem önmagam teljességének megélése. Nem egy szerep, amit felveszek, nem bizonyos tevékenységek, szolgáltatások köre, hanem valódi lényem rendelkezésre bocsátása a hozzám fordulók számára. Hogy mit adok  számukra teljes önvalómból, azon múlik, nekik mire van szükségük.  Figyelememre, együttérzésésemre, elfogadásra, megerősítésre, szelíd szavakra, gyengéd biztatásra, bizalomra a saját erejükben, kompetenciájukban, vagy a természet bölcsességében? Információkra, szélesebb rálátásra a lehetőségeikre, kipróbált gyengéd praktikákra,  női, anyai tapasztalatra?  Személyes jelenlétemre,  hozzájárulásomra a  meghitt, biztonságos önmagukban való elmerüléshez alkalmas hangulathoz, légkörhöz, a sustorgásomra, duruzsolásomra, csendes hallgatásomra, gyerekcipeléstől izmos karjaim támaszára, sokféle érintésre képes kezeimre? Ezeket tudom adni a szülőség útján járóknak lelki folyamataikban a gyermek iránti vágy felébredésétől kezdve a várandósságon, szülésen, gyermekágyas időszakon, a korai évek gondoskodásának korszakán keresztül egészen az ezt az időszakot követő “önmaguk újraszülésig”.
Legfontosabb képzésem a dúlasághoz  saját anyaságom volt. Ahogyan a gyerekeim jelzéseit, megnyilvánulásait éberen figyelve igyekeztem szükségleteiknek megfelelő lehetőségeket felkínálni az adott szituációban, annyira bevonódni, annyira közel menni, amennyire csak szükséges, de ha nagyobb távolságra támad igényük, észrevenni, és hátra lépni egy lépést, kettőt vagy hármat, úgy összpontosítok dúlaként is a család, a pár, de leginkább az anya és a magzat szükségleteire, s igyekszem azokra gyors és adekvát válaszokat adni, maradok mellettük, amíg igénylik a jelenlétemet, és távolom, amint erre támad igény. Szeretettel, elhivatottsággal.
Dúlának lenni ezt jelenti számomra.

együtt

anya

A bennünk élő szülés

Bármilyen fiatalon hozzuk világra első gyermekünket, mire elkezdünk gondolkozni a szülésünk folyamatát kísérő segítők, illetve  szülésünkhelyszínének kiválasztásán, már van egy előzetes elképzelésünk a szülésről. Soha nem “tiszta lappal” vágunk bele a nagy kalandba. Hát még, ha már egy vagy több szülés is van a hátunk mögött!

Hogy milyen  kép él bernnünk a szüléssel, mint jelenséggel, vagy folyamattal kapcsolatos belső képünkkel, hiedelmeinkkel vagy érzelmi viszonyulásunkkal kapcsolatban az  sok tényező bonyolult összjátékának végeredménye. Az első ilyen fontos tényező saját előzetes szubjektív élményünk a témában: vagyis saját születésünk. Sajátélményű tapasztalattal rendelkezünk a megszületésről, ahogy minden ember, aki ezen a Földön él. Az ezzel kapcsolatos emlékeink tudatosan  általában nem felidézhetők, mégis ott munkálnak  a tudatalattinkban, és befolyásolnak sokféle élethelyzetben. Legerősebb hatása a változással, kötődéssel, gyásszal, érintéssel, határokkal kapcsolatos viszonyunkra van saját születésünk mintázatának. A szülés élménye ezeket mind kivétel nélkül érinti, logikus, hogy érzelmileg nem kerülhetjük ki teljesen saját születésünk nyomait, még ha nagyon másként is szülünk, mint ahogy édesanyánk szült meg minket annak idején. De nem csak a tényleges szülésélményben köszönhetnek vissza ezek a hatások, hanem már az előzetetes koncepciónkban, hogy milyennek képzeljük el a szülést, ami vár ránk.
Részben saját születésünkhöz tartozik édesanyánk szülésélménye. Csak részben, mivel mindaz, amit átélt hatással volt a születésünkre, és mi magzati élményeinkre, és a későbbiekben is érezhettük kettőnk kapcsolatában  az utórezgéseket, mégis anyánk szülés körüli saját, szubjektív megélései nem azonosak a magzati, ill újszülötti fél megéléseivel- vagyis a saját szemszögünkkel.

Sokkal könnyebb felidézni tudatosan édesanyánk élménybeszámolóját-ha beszélt nekünk valaha a születésünk részleteiről. De ennek nem szükségszerűen nagyobb a súlya a szülésről való előzetes elvárásainkban, mint  bármilyen más szüléstörténetnek. Sajnos már generációk óta a szülés nem azt a szerepet tölti be a nők életében, amit betölthetne ideálisesetben. A most szülőképes korú generációk szinte biztosan hallottak gyerekkorukban, vagy kamaszkorukban a felvilágosítás kapcsán olyan szülésekről melyek légköre elmondás alapján inkább hasolítottak egy embertelen túszdrámához, vagy háborús rohamhoz, mint egy  méltóságában teljes nő életének egyik legfontosabb életfordulójára. Ezek a beszámolók-  különösen kellő ellensúlyú pozitív példa hiányában- aláássák a hitünket a női testbe, és a saját testünk iránt érzett bizalmunkat. Lehet olyan hatásuk is, hogy bizonyos gyakran előforduló motívumokból-orvosi beavatkozások, szubjektív kísérőérzelmek) az a hiedelem alakul ki bennünk, hogy elmaradhatatlan részét képezik a szülés folyamatának.
Akik a saját családalapítás idejét csak a kései huszas éveikben vagy annál is később látják elérkezettnek, azokkal előfordulhat, hogy a saját beavatódásuk előtt lehetőségük adódódik egy náluk korábban szülő barátnőjük, vagy női rokonuk szülésén részt venniük. Szerencsés esetben egy olyan csodálatos, kerek és erőt adó élmény szemtanúi lesznek, amiből bőségesen töltekezhetnek a saját szülét tervezgetve is. Ha viszont  nem így alakul, az többféle hatást vonhat maga után.  Növelheti a szorongást immár nem az ismeretlentől, hanem egy lehetséges fenyegető veszélytől, de ez a félelem hathat a nagyobb tudatosság irányába is.
Nem elhanyagolható azoknak a mondatoknak a szerepe, amit a környezetünktől begyűjtünk  a saját feltételezett képességeinkről a gyerekszülésre. Én például egészen kicsi lány koromtól nagyon gyakran hallottam, hogy “ritka szerencsés széles” medencecsontom van, illetve, hogy a “Jóisten is szülésre teremtette” a medencémet. Sajnos kevesen ilyen szerencsések, sok nőt bombáznak kifejezetten negatív szuggesztiókat keltő mondatokkal- minden alap nélkül. Különösen romboló hatásúak a negatív mondatok azoktól a személyektől, akikben megbízunk, szakértelmet feltételezünk a szavai mögött végzettsége vagy élettapasztalata alapján.

Ha már volt szerencsénk anyaként is átélni a szülés csodáját, minden bizonnyal fontos sarokkövei lesznek saját korábbi szülésélményeink a következő szülésről való előzetes elképzeléseknek, illetve a szülésről alkotott képünknek.
A  szülés  végül sokszor nagyon sok ponton hasonló élménynek bizonyul , mint amilyenre előzetesen számítunk, mégis mindig valami egészen más. Egyedi és megismételhetetlen, mint minden egyes gyermekünk, akit világra hozunk, és elidegeníthetetlenül a miénk halálunk pillanatáig.

Hát, te hogy vagy a szüléssel?  Mit gondolsz róla? Mit hallottál róla eddig? Mit jelent mindez számodra?  Milyennek képzeled el? Hogyan kapcsolódik hozzád? Találkoztál már vele azóta, mióta elhagytad a saját édesanyád méhét? Milyennek láttad akkor?  Hogy tetszett? Ilyennek képzeled el a sajátodat is? Vajon belőled mit vált ki majd az ereje? Milyennek képzeled el magad, amikor szülsz? Milyen érzés lehet számodra szabadjára engedned  a saját szülésedet, amit- akár a szíved alatt hordott magzatodat- formált ugyan a sokféle hatás, ami ért téged, illetve amit tudatosan belefektettél, mégis valami egészen más? Valami egészen idegen, és mégis ízig- vérig belőled fakadó…

anya

Elbizonytalanító aggályok, kételyek (az igény szerinti) szoptatás, válaszkész nevelés körül 2.

Bár az igény szerinti szoptatás, illetve azt segítő válaszkész nevelés az emberiséggel egyidős gondoskodási “módszer” a nyugati kultúra a  20. században ezektől egyre távolabbi alternatívákat termelt kiéppen ezekre a riogatásokra hivatkozva. Nemcsoda, hogy a mai szülők, nagyszülők, sőt dédszülők kissé idegenkednek visszatérni a természetes modellhez egy olyan világban, aminek a működése épphogy köszönő viszonyban van a természet rendjével. Hogyan fog ez a kisbaba alkalmazkodni a zordon, kötöttségekkel teli, olykor minden emberi szükségletet figyelmen kívül hagyó külvilághoz?- aggódnak sokan . Ezekre az aggályokra kínálnak (látszat)megoldást a különféle nevelési besztszeller könyvek, és a félvilágháló. “Szép, szép dolog az igényszerinti szoptatás, meg a válaszkészség, értékes az anyatej, de mi lesz, ha másra kell bíznod a kisbabádat?”-ütközöl lépten-nyomon a kérdésbe- “Tarts inkább az ágyikójában, ne hurcold annyit, etesd szabályos időközönként, sőt időnként adj neki cumisüveget is, hogy minél könnyebben, észrevétlenebbül el tudj mozdulni mellőle.” – szól a gyakori tanács mindenhonnan. Vajon ez lenne a megoldás, ha nem tervezel minden nap reggeltől estig a gyereked mellett lenni, míg abba nem hagyja a szopizást? A válasz : NEM.  Alább kifejtem miért:
A csecsemő elkülönítését szorgalmazó, szigorúan szabályozott időrend szerint etető-gondozó módszerek azon alapszanak, hogy a kisbaba pár hetes korától néhány nap vagy hét alatt megszokja, hogy nem reagál senki a jelzéseire, ezért nincs értelme jeleznie, ha szopizni akar, vagy szeretné, ha felvennék a kiságyból és odavinnék, ahol az élet zajlik, mert úgysem számít a jelzése. Az így nevelt babák többnyire látszólag(!) könnyebben alkalmazkodnak az olyan változásokhoz, hogy más vigyáz rájuk az anyukájuk helyett. Valójában azonban csak arról van szó, hogy nem tiltakoznak hangosan és látványosan. Az anyukájuk viszont ugyanúgy hiányzik nekik is, mint a válaszkész gondoskodást kapó babáknak- csak éppen nem mutatják ki.
A válaszkészen nevelt babák azt tanulják meg az igényeikre adott gyors és adekvát válaszokból, hogy szabad és érdemes jelezniük, ha valamire szükségük van. Ezért ők- különösen 6 és 18 hónapos koruk között- jellemzően telitorokból tiltakoznak, ha az anyukájuk akárcsak a szomszéd szobába megy ki. Hordozással minimalizálható azoknak a helyzeteknek a száma, amikor tényleg nem vihetjük magunkkal a babánkat. Amikor mégis ez történik általában a kezdeti sírdogálás után megnyugszanak a picik a rájuk vigyázó felnőtt karjaiban, és békés játékkal töltik az órákat az anya távollétében.
Nagyobb korukban, viszont jellemzően kifejezetten barátságos, könnyen alkalmazkodó gyerekek válnak a kötődően nevelt kisbabákból.
Viszont mindkét csoportban vannak kivételek, hiszen ma már tudjuk a babák viselkedése csak részben múlik azon, hogyan nevelik őket. Ez vonatkozik minden más  neveléssel kapcsolatos aggályra is, ami az igény szerinti szoptatás kapcsán fel szokott merülni.

 

Mivel az igény szerinti szoptatás, és a válaszkész nevelés a biológiailag “alapértelmezett” gondoskodási mód, inkább úgy lehetne fogalmazni, hogy a baba jelzéseit figyelmen kívül hagyó, merev időbeosztást betartó nevelési módszerekkel nevelt gyerekek lehetnek bizalmatlanabbak, zárkózottabbak, az újdonságokkal ellenségesebbek, mint a kötődően nevelt gyerekek.

A csecsemő igényeire figyelő, válaszkész gondoskodás, igény szerinti szoptatás nem hoz létre egy egységesen jellemző viselkedési, vagy  habitusprofilt. Az egykor igény szerint szoptatott nagyobbacska gyerekek között vannak jóevők és válogatósak, könnyen együttműködők , és nehezen hajlítható akaratúak, barátságosak és félénkek. Nem az igény szerinti szoptatás miatt, vagy ellenére, hanem mert ilyen változatos természetűek az emberek.

Az biztos, hogy csupán az igény szerinti szoptatás, és a kötődő nevelés önmagában nem teszi nehezebbé a gyermekeddel való együttélést.

tesók
Minden gyerek külön világ. A nevelés: kapcsolódás és nem programozás. :)

 

Hogy őszinte legyek, senki nem tudja megjósolni neked, hogyan fogadja majd az új helyzeteket, vagy  nagyobbacska korában, ha bizonyos korlátokat állítasz fel majd számára, mennyire lesz könnyen alkalmazkodó, együttműködő konkrét helyzetekben. Ha van szerencséd olyan anyával beszélgetni erről aki több gyereket nevelt nagyjából ugyanazon elvek mentén, nagy valószínűséggel be fogják vallani, hogy ahány gyerekük volt, annyiféleképpen “működtek”. E sorok írója maga sem tapasztalta másként.

Ha újszülöttkortól a gyereked jelzéseit figyeled és arra reagálsz, azzal a hosszútávon kölcsönösen egymást gazdagító kapcsolatotokat alapozod meg. Ez a kapcsolat fog átsegíteni titeket a nehezebb helyzeteken, időszakokon, nem pedig a kívülállók praktikái.anyafia

 

Bízz magadban és a kisbabádban! Meglátod, minden helyzetet meg tudtok oldani!

Elbizonytalanító aggályok, kételyek (az igény szerinti) szoptatás, válaszkész nevelés körül 1.

Ha már bizonyosságot szereztél arról, hogy az igény szerinti szoptatás a legmegfelelőbb választás számodra és a kisbabád számára is, de mégis vannak benned nyugtalanító kérdések, gondolatok, nem vagy egyedül.
Olyan kultúrában élünk, ahol a mesterséges táplálást tévesen és megalapozatlanul a szoptatás teljes értékű alternatívájaként mutatják be, és sokszor még állítólagos “előnyökről” is szó esik, a szoptatással szemben. A valóságban a tápszerek kizárólag azoknak az anya-baba párosoknak tartogatnak előnyöket, akiknél a kiegészítés nélküli anyatejes táplálás valami miatt nem jöhet szóba, a cumisüveg pedig azoknak, akiknél a szoptatás bizonyul kivitelezhetelennek valamilyen  megváltoztathatlan anatómiai egyéni sajátosság vagy erős érzelmi gátak miatt. Nekik a lehetséges opciók közül-mivel az igény szerinti szoptatás sajnos kiesik- a legjobb választások ezek az anyatej- és anyamell-pótlékok.  . Mindenki más számára a tápszeres, és cumisüveges táplálásnak csak hátrányai, és kockázatai vannak a szoptatáshoz képest.
De vajon a mérleg másik serpenyőjében nincs semmi a szoptatás rovására? Sokszor hallani különféle vádakat, előítéleteket, leginkább olyanoktól, akik sosem próbálták, vagy  megfelelő támogatás hiányában néhány hét vagy hónap után feladták az igény szerinti szoptatást. Ezek két csomópont körül szoktak forogni: az anya pszichés és fizikai leterhelődése, illetve az anya- gyerek kapcsolatra, vagy a gyermek jellemére, személyiségfejlődésére gyakorolt hatása.
Lássuk az első csoport aggályait a teljesség igénye nélkül:

  • Az anya kimerül az éjjel-nappali rendelkezésre állástól.
  • Az anya tartalékai “lemerülnek”, megroppan egészségügyileg és /vagy mentálisan
  • Az anya melle elveszíti esztétikai vonzerejét

Az anyamell szépségével később egy külön bejegyzésben szeretnék foglalkozni, annyit viszont elöljáróban megírom, hogy a mell alakváltozásai a várandósággal és a gyermekvállalással függnek össze, a szoptatásnak legfeljebb annyi befolyása van a mellformára, hogy egy hirtelen elválasztás után lassabban nyeri el az új formáját. A gyermek igénye szerinti elválasztódás, vagy fokozatos elválasztás esetén a mirigyállomány lassú, fokozatos visszafejlődésével párhuzamosan lassan, fokozatosan visszaépül a zsírszövetállomány, így ezekben az esetekben, nem kell ilyen hatástól sem tartani.

szoptatás

Az első két aggályt viszont reális lehet, ha egy anyát nagyon magára hagy a környezete a kicsi babáról való gondoskodás minden feladatával,és felelősségével. De ezek a veszélyek nemcsak az igényszerint szoptató anyákat fenyegeti. Sőt mivel a szoptatás kevesebb előkészületet és utómunkálatot igényel tulajdonképpen több energiájuk és idejük marad, mintha mesterségesen táplálnák a babájukat. Más kérdés , hogy az evolúció( vagy a Teremtő) úgy tervezte, hogy a többi feladat a kisbaba körül, és az anya szükségleteiről való gondoskodás kötelessége megoszlik az anya családja, baráti köre között, tehát az eredeti terv szerint még több idő és energia járna az édesanyának.
Aki esetleg aggódik a szoptató anya egészségügyi vagy érzelmi jól-léte miatt, ahelyett, hogy az életét leginkább megkönnyítő megoldásról, az igény szerinti szoptatásról lebeszélné az édesanyát, ajánljon neki segítséget a többi munkában, feladatban, ami a vállát vagy a szívét nyomja. Ha például bevásárol, vagy főz neki, tud segíteni abban, hogy megfelelő mennyiségű egészséges táplálék, vitamin, fehérje, rost, és ásványi anyag kerüljön a szervezetében. Ugyanez a gondoskodás járna minden anyának főleg az első hónapokban- függetlenül a táplálás módjától!

De ezzel még nem oszlattam el minden létező aggályt hiszen olyan riogatásokat gyakran hallhatsz, hogy:

  • A kisbabád  túlságosan hozzászokik, hogy mindig megszoptatod, ha valami baja van, így nehezebben fogad el idővel más vigasztalási formákat.
  • Túlságosan kötődik hozzád emiatt, nehezebben szokik hozzá, ha másra kell bíznod.
  • Nem tudod majd elválasztani, amikor szeretnéd.
  • Soha nem tanul meg egyedül elaludni, és átaludni az éjszakát
  • Azt hiszi majd mindig mindent szabad neki, amit szeretne, mivel szopizini, karban lenni, mindig szabad volt neki az első évben, amikor csak igényelteA következő posztban ezeket járom körül.