knati összes bejegyzése

Ami az apákat illeti


Az apák igényei keveseket érdekelnek. Sokszor még minket, anyákat sem túlságosan. Főleg amíg jól funcionálnak. Gyakran csak akkor kezd el foglalkoztatni minket a téma, amikor már kezdenek kiégni: Bár továbbra is lelkiismeretesen tartják a frontot, de egyre örömtelenebbül, egyre apadóbb érzelmi erőforrásokból gazdálkodva. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a vélt vagy valós férfi szempontok mentén keresni a megoldást, figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy az apák (és e kifejezés alatt a szükséges pszicho-szexuális fejlődési szintugrást sikerrel abszolváló, felelősségteljes,komolyan elkötelezett apák értendők) igényei nem azonosak a férfiak igényeivel.

Transzformáció



Ahogy az anyává, úgy az apává válás is sprituális átalakulás, a férfiúi evolúció egy magasabb állomása.( Ahogy az anyai archetipus megélhető egy könyv “megszülése”, vagy egy saját projekt “gondozása” által, úgy az apai minőség sem feltétlen csak gyermekvállalás által tud beteljesedni.) Ha egy férfi szívből-lélekből igent mondott az apai küldetésre, többé már nem fogják a legénykori elégedettséget adni számára a korábbi szükséglet kielégítési formák sem a társas, közösségi élet, sem a párkapcsolati intimitás, sem a szórkozás kikapcsolódás, sem az “énidő” tekintetében, sőt sokszor a munka, a hobbi, a hozzájárulás a világ jobbátételéhez is új értelmet nyer. Ugyanakkor legalább akkora társadalmi tabu az apai-férfiúi integritás elérése, mint az anyai-nőié. A szülői szerep kulturálisan mindkét nem esetében egy önálló igényekkel, érzésekkel nem rendelkező bio-robotként értelmezhető, akinek a létezése immár kizárólag a gyerekek körüli operatív teendők elvégzése körül forog. A különbség mindössze annyi, hogy anyák esetében ez propagált, és elvárt forgatókönyv, míg apák esetében a rendszer támogatja, hogy az apai szerep helyett a férfi szerepét válasszák (vö.: tejfakasztó bulik, mint hárító rítusok), anyák esetében pedig minden más szerepkört, vagy funciót büntet. Mind az anyaság mind az apaság egyedülálló növekedési lehetőség hogy szerepjátszás helyett valódi, hiteles önmagunkat válasszuk- immár szülői mivoltunkkal együtt teljes integritásunkban.

Banális megoldás- nehezített hozzáféréssel

Amire az apáknak- tapasztalataim szerint- leginkább szüksége van-az engedékeny, elnéző anyáskodás, és a haveri cinkosság, a “tegyünk úgy mintha mi sem történt volna” beavatatlan bratyói zavar attitűdje helyett- egy őszinte bizalmon és egyenrangú partneri tiszteleten alapuló megerősítő támogatás ebben a személyes növekedésben.
A támogatás kérését ebben az életfázisban sokszor már nem a jól ismert, sztereotip macsós-megúszós attitűd akadályozza meg, hogy “férfi vagyok, tehát nincsenek érzéseim”, hanem pontosan ugyanaz a szocializációs eredetű engedély -hiány, ami az anyák esetében is megfigyelhető: Megfelelési törekvés annak az elvárásnak, hogy neki most már nincs joga a saját jóllétét keresni: kizárólag a család (vélt, kulturálisan elismert ) igényeit kell szolgálni. Sokszor maguk az anyák is ezt a rendszerszintű nyomást erősítik meg: Bár a tipikus tendencia továbbra is az, hogy a feleség hiába rágja a férj fülét, hogy menjenek terápiába, kommunikációs tanfolyamra, vagy legalább olvassa el az orra alá dugott önsegítő könyvet, azok a kisebbségben lévő férjek, akikben épp a kisgyerek időszakban támad fel a vágy az önismeretre, ritkán élvezik a szülői frontot 0/24ben egyedül tartó, éppoly nehéz krízist megélő társuk támogatását ebben.



Dúlát az apáknak is?

Nem egy gyermekágyas látogatás alkalmával tapasztaltam, hogy miután az anyától és a babától elbúcsúztam, az apa az előszobában, a lépcsőházban, vagy épp a buszmegállóba kísérve még közel annyi ideig igényelte a figyelmemet, támogatásomat a saját folyamatában, mint az anya. És nem egy esetben a szülésfelkészítés utáni találkozást is az apa igényelte jobban, mint az anya. Ezek az apák nem mentek a saját támogatásuk után, viszont ha már ott volt a lehetőség az orruk előtt, éltek vele.
Az elvárás-mentes jelenlét, és a dúlai támogatás oxitocin felszabadító hatásán túl, talán annak is köszönhető volt megnyílásuk, hogy elvileg nem is miattuk, hozzájuk jöttem, a laikus asszonytársként, “pótnővérként”nincs is kompetenciám “megszerelni őket”, vagy tanácsot adni gyakran kimondottan férfi-kihívásaikban. Csak meghallgatni tudtam őket. És mintha pont erre lett volna szükségük. Kimondani olyan kemény, őszinte, mély mondatokat, amiket családon belül, főleg ilyen érzékeny időszakban nem teljesen kockázat-mentes. Én magam sem szeretném a gyerekeim apja szájából hallani, hogy “ha tudom, hogy ez ilyen kemény, nem biztos, hogy belevágtam volna” , vagy hogy “csalódtam magamban férfiként”, pláne nem frissen szült, szoptatós anyukaként. Ugyanakkor nagyon fontosnak tartom, hogy lehessen ezt is valahol kimondani,egy olyan biztonságos személynek, aki nem úgy reagál ezekre a mondatokra, hogy “hát nem is vagy normális öregem, na gyere igyunk egyet, addig is elfelejtheted az otthoni szívást.”, vagy hogy “az önző feleséged nem képes megerősíteni a férfiasságodban, bezzeg mellettem megélhetnéd, hogy igenis csodálatos férfi vagy.” Hanem ítélet nélkül meghallgatja és elfogadja ezeket az érzéseket, és megerősíti őt abban, hogy képes megküzdeni a kihívásokkal, átlendülni a nehézségeken, megtalálni a saját erőforrásait. Igen, jól mondod, ez a személy lehetne éppen a barátja is.

A hervadás mítosza- avagy a női mell teljes kivirágzása

Szoptatástámogató segítőként és nőként is az a megfigyelésem, hogy a 21.századi nyugati világban kétféle nő létezik: akiket kisebb-nagyobb mértékben, de látványosan aggasztanak testük természetes változásai, és akik nem beszélnek erről, vagy elfojtják az ezzel kapcsolatos negatív érzéseiket, félelmeiket.
12 éve mikor az első gyerekem szoptatására készültem, még minden anyacsoportban egyetlen voltam, aki nyíltan kitette a kérdést: Mit tehetek a melleim szépségének megőrzéséért? Ma már havonta többször futok bele segítőként, hogy egy egészséges, szép, fiatal édesanya azt fogalmazza meg: a plasztikai műtétet látja az egyetlen lehetőségnek, hogy még valaha szépnek érezhesse a melleit. Ez egyrészt örömteli módon azt mutatja, hogy az egyik legmasszívabb patriarchális tabu végre megdőlt: az anyák kevésbé hajlandók beleállni a régi szűz-szajha sztereotipiába, mely szerint, ha már “megvan” a gyerekünk apja, “tisztességes nőként a szexuális vonzerejük beteljesítette küldetését, nincs többé szükség rá. A mai anyáknak már pont olyan fontos prioritás a szépségük megőrzése, női minőségük megélése, mint az elég jó anyaság megvalósítása.
Másrészt azonban, hogy sebészetileg próbálnánk orvosolni pornográf kultúránk keltette belső bizonytalanságunkat, igazán elkeserítő képet mutat.
Meglátásom szerint ebben is hasonlóképpen megy félre a gondolkozás, mint a korai feminizmus esetében, amely csak annyit tett az anyák felszabadításáért, hogy lehetővé tette, hogy ne legyen kényszer a gyermekvállalás, dönthessenek a nők úgy is, hogy nem válnak anyává. Azonban a legtöbb nő igenis vágyik a gyermekáldásra- csak elszigetelődni a világtól, egészségtelen függő viszonyba kerülni a férjétől, kitiltódva lenni a felnőtt élet színtereiről nem szeretne pusztán azért, mert az anyai vágyainak engedett.
Ma már van “szabadságunk” az orvostechnológia -cseppet sem kockázat és mellékhatásmentes- vívmányai által “új”, és “tökéletes” melleket szabatni, akár olyan nagyot és feszeset, amilyet 18 éves lányoknak sem ad a természet.
De mi van, ha valaki nem erre vágyik, hanem az ő _saját_ egyedi és megismételhetetlen melleit szeretné megőrizni méltóságban, szépségben, örömben, szeretetben?

A megoldást nem várhatjuk a patriarchális társadalomtól, melynek elemi érdeke, hogy szégyennel és utálattal nézzünk a testünkre, hogy még véletlenül se jusson eszünkbe ragyogni, sugározni- hisz akkor kikerülhetünk a rendszer kontrollja alól! De nem kaphatunk receptet attól a sisterhoodtól sem a boldogságra, ahol a testszégyen alóli felszabadítás csúcsát még mindig az jelenti, hogy “nyugi, úgyse nézi senki, hogy nézel ki”.
Aki igenis szeretné megélni saját virágzó, csábító szépségét a szoptatás dicsőséges diadalát megélt melleivel, annak saját magának kell kitaposnia az odavezető utat. Na jó, az én teljes támogatásomra azért számíthat.

Ilyen “vicces” képek mémek formálják az önképünket nőként. A társadalmi elvárás jót kacagni az ilyen poénokon internalizálva a saját testünk becsmérlését- ellenkező esetben megkapjuk azt a vádat, hogy nincs humorérzékünk.

Az agymosás közömbösítése

A legfontosabb teendő, ha büszke szeretnél a melleidre, a folyamatosan érkező káros üzenetek kizárása a lelkedből. Amilyen nehéznek tűnik, olyan egyszerű ez, ha a mérgező dogmákat a gyökerüknél fogva irtod ki: A melled hozzád tartozik.
Nem egy tőled elkülönült függelék, hasznos babatápláló edényke, nem férfikényeztető segédeszköz, nem divatos, vagy kevéssé divatos kiegészítő öltözék, hanem mindenek előtt te magad egy (meglehetősen központi) része. A szívcsakráddal egyvonalban helyezkedik el, vékony, érzékeny bőr borítja. A mellbimbód idegvégződésekben rendkívül gazdag terület, ami nemcsak az érzéki örömöket teszi lehetővé, de a sikeres szoptatáshoz, és a mély, intim kötődéshez szükséges oxitocin hormonok felszabadulását is. Ebből következik, hogy minden, ami a melledet érinti nagyon könnyen a szívedig hatol. A férfiak sok esetben ezt ösztönösen tudják is a szívük mélyén és ezzel az alázattal és egy szívtől-szívig történő kapcsolat szándékával közelítenek a szeretett nő melléhez. Kivéve persze azokat, akinek a lelkében a pornográfia agymosása már akkora pusztítást végzett, hogy szakember segítségére van szükségük, hogy ismét képes legyenek az élő, valódi emberek felé nyitni. Sajnos elég sokan vannak és rendkívül hangosak, de el kell mondanom: egyáltalán nem minden férfi ilyen.  Lehet, hogy a legjobb barátnőidé igen, de te akkor se törődj bele a lelketlen, skálázó, mustrálgatásba, tárgyiasító “használatba”, a külsőségek szubjektív befogadásán alapuló, bántó, megalázó kritikákba. Nem, nem igaz, hogy a férfi már csak ilyen természeténél fogva. A kultúránk ilyen, amiben élünk, de mindannyiónk előtt nyitva áll a lehetőség, hogy a szívünket és a saját valódi vágyainkat válasszuk a kész lelketlen, valóságtól teljesen elszakadt egyenízlés helyett.



Ahogy nincs két teljesen egyforma rózsa, a női test szépsége is milliárdféle lehet. Legfőbb vonzerőnk éppen az egyediségünk, személyességünk. Nincs objektív tökélesség, de aki nyitott szívvel fordul a teljes személyed felé, látni, csodálni és kívánni fogja a tested szépségét is.

A biológia nem ellenség, hanem barát

Zárszóként következzék a patriarchátus számára kellemetlen igazság:
Maga a (szoptató) anyává válás nem hogy elhervasztaná a női mell egyéb funkcióit, de ki is bonthatja a lánykori bimbózásunk teljes virágzását:
A sikeres szoptatásélmény javíthatja a testünkhöz, nőiességünkhöz fűződő viszonyunkat, a melleinkkel való elégedettséget, testi önbizalmat, az anya-gyerek testi intimitás ártatlansága, tisztasága helyreállíthatja a testközelséggel kapcsolatos ősbizalmunkat, melleink átmenetileg érzékenyebbeké, hosszútávon még nagyobb örömszerzésre képessé válhatnak.
Könnyebben szabadok tudunk maradni egy-két korlátolt agymosott ember ítéletétől, tudjuk szeretni a testünket, és ebbe a megingathatatlan, örömteli szeretetbe engedjük be az általunk érdemesnek ítélt férfit…
Hát igen, ez sokaknak egy kicsit kockázatosabbnak hangzik, mint porrábombázni az asszony önbecsülését, kiszárítani a saját vágyaitól idegen elvárásokkal a libidóját, hogy hálás legyen azért, hogy valaki még hajlandó egy fedél alatt élni vele.
A jó hírem, hogy a ragyogó, kivirágzott nő- bár valóban kevésbé ellenőrizhető, zsarolható és röghöz köthető, őszinte, tiszta, tettekben is megnyilvánuló szeretet, és az állandó fejlődésre való hajlandóság, sokkal mélyebb, erősebb és valódibb ragaszkodást vált ki a lelkükből, mint amilyennel a csupán szégyenből, és alacsony önbecsülésből párjuk mellett maradó nők viseltetnek “börtönőreik” iránt.

“A virágnak megtiltani nem lehet, hogy ne nyíljék”





A bőr-bőr kontaktus, mint a szoptatási problémák egyik leghatékonyabb ellenszere

A tápszerlobbi minden mesterkedése ellenére a magyar édesanyák több, mint 90%-a még mindig szoptatni szeretné a kisbabáját. A nemes cél érdekében pedig készek tetemes költekezésbe verni magukat. Nemcsoda, hiszen gyakran már a kórházi kelengyelistán is terebélyes helyet foglal a szoptatáshoz “nélkülözhetetlennek” titulált, ám a legtöbb esetben teljesen felesleges segédeszközök felsorolása: bimbóvédő, sebkenőcs, mellszívó, melltartóbetétek, tejszaporító csodaszerek…stb.
Miközben még mindig inkább üdítő, tiszteletreméltó kivételnek számít az a szülészet, ahol biztosítják az AnyaBaba párosok számára az ingyenes, és mellesleg mai tudásunk szerint egyetlen evidenciaalapú szoptatást támogató “eszközt”: a bőr-bőr kontaktust.

Elkeserítően kevés helyen jelent az “Aranyóra” valódi, azonnali, és megszakítás nélküli 1,5-2 órás bőr-bőr kontaktust, méghozzá a szaksegítség támogató, bíztató, bizalmat és normalitást sugalló finom jelenléte, óvatos megfigyelése mellett.
A “csak” egy kis mérés, gyors lecsutakolás már belezavar a természet rendjébe, nem is beszélve a baljós beszólásokról, kéretlen, elbizonytalanító, és a korszerű szoptatási ismeretekkel sem kompatibilis tanácsokról.

Az újszülött baba és a szülei teste-lelke is arra számít, hogy a születés utáni órákat a baba az édasanya testén töltheti.  Minél szélsőségesebben eltérünk ettől az ősi evolúciós programtól, annál jobban sérül valamennyi érintett a történetben.
Az újszülött baba és a szülei teste-lelke is arra számít, hogy a születés utáni órákat a baba az édasanya csupasz testén töltheti. Minél szélsőségesebben eltérünk ettől az ősi evolúciós programtól, annál jobban sérül valamennyi érintett a történetben.

Túl az immunológiai és lélektani hatásokon, a sikeres szoptatás megalapozása szempontjából is kulcsfontosságú ez az időszak:
A baba és az édesanya ösztönei- főleg egy gyógyszermentes  szülés után- teszik a dolgukat, és az anatómiai sajátosságok is optimálisak ilyenkor a sikeres mellre tapadáshoz: A baba kezén még ott a magzatvíz szaga, mely szinte megegyezik a bimbóudvar mirigyeinek balzsam-szerű váladékának illatával. A bimbó színe egészen sötét- könnyű megtalálni akár csak résnyire nyílt szemekkel is. A bimbó puha, és a legtöbb újszülött még a kissé lapos, vagy befelé forduló bimbók többségére is könnyedén rá tud kapni.  Az anya teste melengeti a kisbabát, a kisbaba érintése, és szopizása, a meghitt szemkontaktus oxitocin termel, ami mind a tej leadását, mind a méh visszahúzódását segítik.
Ezért ez a “trükk” minden esetben jó szolgálatot tehet , valahányszor a tejleadást, a baba rákapási technikáját szeretnénk megtámogatni, illetve minden olyan esetben, amikor az édesanyának, vagy a kicsi babának, meleg, elfogadó, türelmes légkörre van szüksége- akár saját magával szemben.

Néhány példa:

  • sebes mellbimbó, fájdalmas mellre kapás (a hatékony rákapás jeleinek ellenőrzése mellett)
  • kemény, nehezen ürülő mell, kisebb csomók
  • nehéz, medikalizált szülés,  császármetszés
  • hosszú (több órás) szeparáció az első napokban, hetekben
  • enyhén sárga, aluszékony baba (könnyebben ébred, kitartóbban szopizik így)
  • növekedési ugrások idején
  •  cumizavar, szoptatási sztrájk (a szoptatás erőltetése nélkül!)
  • anyai gyász, párkapcsolati hullámvölgyek, bármilyen természetű bizonytalalanság
  • testvérféltékenység  (akár már évek óta nem szopó gyerek esetén is)
  • szervi ok nélküli hasfájás esetén

A születés utáni "aranyórát " követően is számos lehetőségetek van összebújni és élvezni a bőr-bör kontaktus kínálta pozitív hatásokat.
A születés utáni “aranyórát ” követően is számos lehetőségetek van összebújni és élvezni a bőr-bör kontaktus kínálta pozitív hatásokat.

Hogyan fogj hozzá?
1.Győződj meg, hogy megfelelő-e a szoba hőmérséklete! Nem kell úgy befűteni, mintha újszülöttet akarnátok fürdetni, de az fontos támpont, hogy te magad (egészséges felnőtt nőként) fázol-e félmeztelenül. Ha igen, csavard feljebb a fűtést mielőtt nekivetkőztök.
2. Készíts be magadnak kartávolságra enni és innivalót. Az első percekben mindenképpen hasznos, ha a teljes figyelmed a babának adod, ám az első két hónapban egy-egy hosszabb szoptatás akár másfél órán keresztül is eltarthat kisebb-nagyobb megszakításokkal. Ha gyermeked jól rákapott a cicire, fájdalommentesen szív-nyel, és a tekintete sem mélyed már olyan fókuszáltan a szemed tükrében, akár olvasgathatsz is egy kicsit, ha unod magad, vagy beszélgethetsz valaki szívednek kedves családtaggal, baráttal. Legjobb személyesen, de még telefonon vagy online is jobb, mint sehogy. A szoptatás közben felszabaduló hormonok álmosítóan is hathatnak, ha odafigyelsz a biztonságos együttalvás szabályaira, semmi akadálya, hogy akár együtt elszenderedjetek szopizás közben!
3. Szülés után legtöbbször az anya és a baba is teljesen meztelen. Ilyenkor áramlik a tejleadást és a meghitt kötődést segítő legtöbb öröm-és szeretethormon, feltéve, hogy nincsenek olyan fájdalmas tapasztalataid, amik a meztelenséghez kapcsolódnak. Ha nagyon kényelmetlennek érzed a kisbabád csupasz alsótestét magadon érezni, vagy csak tartasz a lehetőségtől, hogy lepisil, lekakil, nyugodtan  hagyj rajta egy pelust. Szerencsés, ha te is félmeztelenre vetkőzöl, de legalább a mellkasodat és a hasadat szabaddá tudod tenni a babád számára.
4. A szülőszobán legtöbbször a nyugágy pozició válik be: félig ülve, kényelmesen hátradőlve magunkra vonjuk a babát, aki a pocakról fekúszik az anyamellre, és szopni kezd. Ha jól sikerült ez a kezdés- vagy ha épp ellenkezőleg: elmaradt, érdemes később is ezzel kezdeni a kísérletezgetést. A bőr-bőr kontaktus pozitív hatásai azonban bármilyen testhelyzetben érvényesülni tudnak, ahol viszonylag nagy felületen összeér az anya és a baba bőre. Oldaltfekvő pozicióknál érdemes a baba popsiját kitámasztani, hogy álmában is a teljes teste az édesanya teste felé forduljon!
5. A nyári kánikulát leszámítva a kisebb csecsemők anyával nem érintkező felületét érdemes betakarni egy vékony, adott hőviszonyoknak adekvátan meleg,  de semmiképpen sem túl süppedős takaróval.

 

Így, ni!

Így, ni!

 Nem minden baba veti rá magát az anyamellre sem születés után, sem később. A lényeg, hogy megadassék neki a lehetőség a szopizási igényei kielégítésére, és a meleg, szeretetteljes testközelség élménye. Ez utóbbi még a mesterségesen táplált babák számára is nagyon fontos, nem beszélve a nem-szoptató édesanyákról, akik sokszor még bizonytalanabbak a szülői kompetenciáikban, mint a szoptató kismamák!
Fontos!
Ha egyedül nehezen sikerül kivitelezned a leírtakat, vagy a panaszaid változatlanul fennmaradnak, nem enyhülnek, vagy a babád gyarapodása nem indul be, napok óta stagnál, esetleg fogyott is a kórházi hazaadás óta,  kérj személyes segítséget!
Hasznos linkek:
http://www.lll.hu/tanacsadok/
https://ibclc.hu/tanacsadok/tanacsado/
https://www.szoptatasitanacsadok.hu/

Szép, meghitt összebújásokat!
Szép, meghitt összebújásokat!

 

misztérium

a franciaágyon hevertünk oldalvást,

arccal szemben

egymás felé.

emlékszem, hogy

barna volt már a szeme,

egészen barna, akár az enyém,

és belefértem egészen

a képbe, ami visszatükröződött

a felszínén.

egészen biztos voltam benne,

hogy ő is magára ismert,

olyan hosszan bűvölte tekintetével

szemeim.

a kis hasa melegen hullámzott a tenyerem alatt,

amint lélegzett,

ha gügyörészett,
kicsit meg is bizsergetette a bőröm alatti hajszálereket

mellkasa rejtekében pedig ott dübörgött
az erő,
akihez esténként imádkozni szoktam
abban az időben,
hogy maradjak életben álmomban is.

földellő rituálé gyanánt
zavaromban a nevét ismételgettem,

hirtelen önkényes, üres fogalommá vált

az idő,

és hazugságnak tűnt, hogy csak pár hónapja él,

a gondolat pedig elhordozhatatatlan,

hogy pusztán elméletileg ugyan,

de lehetett volna úgy is,

hogy ne legyünk

hiszen annyira erősen vagyunk.


fel voltam világosítva már,

egyből miután megszületett,

de azóta sem állt össze a kép,

miként építhet fel egyetlen illékony pillanat,

és két mikroszkópikus méretű sejt,

ilyen súlyos, és megmásíthatatlan

dolgot, mint a létezés.

2018.május 6.

fotó: pixabay
fotó: pixabay